Archive for April 22nd, 2008

Apr 22 2008

Basel – Parmigiani Kalpa Hemispheres

Published by betterman under Parmigiani

Parmigiani Kalpa Hemispheres

 

A Parmigiani mester keze alatt működő, saját nevével fémjelzett manufaktúra amióta teljesen saját kollekcióinak megalkotására tud összpontosítani, évről évre születnek a legcsodásabb műremekek közé sorolható időmérő alkotások. Egy Parmigiani óra birtoklása egyértelműen meghatározza viselőjének társadalmi helyzetét, kifinomult ízlését és valamilyen szinten elhivatott rajongását a mechanikus óra csodák iránt. A zseniális mester és manufaktúrája az új Kalpa Hemispheres kollekciót az utazás világának dedikálta. Az inspirációt a kiemelkedő teljesítményeket produkáló Bernard Stamm vitorlázó nyújtotta, földkörüli vitrolás útjával, mely a Vendée Globe verseny keretein belül zajlik.

A Kalpa Hemispheres egy egyszerűen használható és leolvasható második időzóna megoldást kínál, óra és perc mutatóval, ahol a második zóna idejét a perchez kell igazítani, nem pedig az órához, így alkalmazva egy igen ritka megoldást az órakészítésben. Természetes hogy Parmigiani mester műhelyéből nem igen kerülhet ki időmérő különleges megoldások nélkül, mint ahogy ezt bizonyítja a jelen alkotás is.

 

 Parmigiani Kalpa Hemispheres

 

Parmigiani Kalpa Hemispheres

 

 

No responses yet

Apr 22 2008

Basel – Edox Classe Royal Minute Repeater

Published by betterman under Edox

Edox Classe Royal Minute Repeater

Az Edox Minute Repeater csilingelő hangjáért klasszikus megoldással, mechanikus úton kivitelezve 2 darab kalapács felel, melyet az ETA 2892-A2 szerkezet alapjaira épített automata Edox 87 típusú szerkezet szólaltat meg. Ez az óramű 36 kővel és 42 órás járástartalékkal rendelkezik. A tok ennél az Edox modellnél is polírozott és fekete PVD bevonatolt elemekből épül fel, mérete 42mm x 42mm, üvegezése zafír kristály mindkét oldalon, tükröződésmentesítő bevonattal ellátva, vízállósága pedig 50m.

 

No responses yet

Apr 22 2008

Basel – Edox Classe Royal Chronograph

Published by betterman under Edox

Edox Classe Royal Chronograph

 

Classe Royal Chronograph – Edox 011 típusjelű automata szerkezettel (ETA 7750 alapokon) ellátva, amely 25 köves és 42 órás járástartalékkal rendelkezik. A szerkezetet Cotes de Geneva típusú díszítéssel nemesítik. A tok polírozott és fekete PVD bevonatolt nemes acél kompozícióban készül,mérete 40mm x 40mm, üvegezése zafír kristály tükröződésmentesítő bevonattal ellátva, vízállósága pedig 50m.

 

No responses yet

Apr 22 2008

Basel – RSW High King Tourbillon Retrograde

Published by betterman under RSW

RSW High King Tourbillon Retrograde

 

RSW királyi pompa – 18k rozé arany tokozás, 44mm átmérővel, mindkét oldalán zafír üveggel ellátva és 100m vízállóságot garantálva a tourbillon szerkezetnek. A korona szerkezet szabadalommal védett megoldás. A szerkezet saját készítésű, kézi húzású RSW 1910.54 típusjelű remekmű, 17 kővel, 28.800 A/h lengésszámmal és 120 órára elegendő járástartalékkal. Funkciók: óra, perc, retrográd dátum és járástartalék jelzés.

 

Limitáció: 25 darab

 

No responses yet

Apr 22 2008

SIHH – Montblanc Star 4810 Automatic Chronometer

Published by betterman under Montblanc

Montblanc Star 4810 Automatic Chronometer

 

Montblanc Star 4810: az órakészítés művészetének klasszikus modernségétjeleníti meg. Tok átmérő 41.5mm és 18k rozé aranyból készül. A szerkezet ETA alapokon nyugvó automata mű, mely COSC kronométer tanúsítvánnyal rendelkezik.

 

 

No responses yet

Apr 22 2008

SIHH – Jaeger LeCoultre Memovox Tribute to Polaris

Published by betterman under Jaeger-LeCoultre

Jaeger LeCoultre Memovox Tribute to Polaris

 

A Jaeger LeCoultre 833 darabos limitációban kiadott Memovox Polaris emlék órája automata JLC 956 szerkezet által hajtott, mely 23 köves, billegője 28.800 A/h féllengést végez és 45 órás járástartalék felhalmozására képes. Funkciói: óra, perc, másodperc, dátum és ébresztő.

Az órákból 768 darab acél, 65 darab pedig platina tokozást kap. A tok átmérője 42mm, vízállósága pedig 200m.

 

Jaeger LeCoultre Memovox Tribute to Polaris

 

 

No responses yet

Apr 22 2008

Basel – Ebel 1911 Tekton Chronograph

Published by betterman under Ebel

Ebel 1911 Tekton Chronograph

 

Automata Ebel 139 típusú szerkezet COSC kronométer tanúsítvánnyal. A tok galvanizált acélból készül, átmérője tekintélyes 48.5mm, üvegezése mindkét oldalon tükröződésmentes réteggel ellátott zafír, vízállósága pedig 200m.

 

Continue Reading »

No responses yet