Concord – C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Limitált kiadás: 10 darab

Amikor tavasszal nem sokkal a Basel 2009 kiállítás előtt először láttam képeken ezt az elképesztő mechanikai műremeket, nem tudtam mit is kezdjek vele és az akkor még kevés rendelkezésre álló információ alapján nem is igen volt mit írni róla, pedig nagyon szerettem volna. Beletörődve az információ hiány szomorú tényébe be kellett érnem azzal, hogy majd élőben lássam Baselben az említett alkotást 10 cm közelségből, és írni majd csak akkor érdemes róla ha már elég műszaki részlet ismert. Nos így nyár végére az idő elérkezett, az információk összeálltak és magyar nyelvre fordultak, azonban előre is elnézést kell kérnem az erősen marketing által "szagosított" szövegért, amit a műszaki részletek köré kanyarítottak és lehet hogy legalább addig gondolkodtak rajta, mint amennyit az óra konstrukcióján. Lássuk hát.

A C Lab Series által tervezett és fejlesztett C1 QuantumGravity a korlátlan és határtalan időt jelképezi, ahol csak az impulzus és az intuíció számítanak. A kifejezetten az extrém órák készítésére szakosodott C Lab Series küldetése: az egyre újabb kifejezésmódok révén fokozatosan kijjebb és kijjebb tolni a mechanikus órakészítés határait. A tavaly elkészült C1 Tourbillon Gravity a tartalék nélküli, felszabadult idő korának kezdetét jelentette. Az órakészítés e metamorfózisát viszi a C Lab Series tovább 2009-ben is. A C1 QuantumGravity egy eredendően 2008 őszén született ötlet alapján, egy kizárólag az ösztöneire hagyatkozó csapat kitartó és fáradhatatlan munkájának eredményeképp 5 hónap alatt alakult ki. Az óraszerkezet elkészítésével a BNB Concept-et bízták meg, míg a designt a Studio Bellon véglegesítette. Az eredmény pedig: az órák egy olyan új fajtája, amely úgy éli meg az időt, mintha az egy kísérlet lenne, illetve mintha maga lenne a tér, az ingerek forrása. A C1 QuantumGravity megalkotása önmagában is provokatív tett volt, szerkezeti felépítése pedig tulajdonképpen a túlzás és a tagadás határmezsgyéjére tett felfedezőút. 

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Függőleges járástartalék

Első egyenlet: Járástartalék = függőlegesség + folyékonyság

Egy hengeres dugattyú. Függőleges oda-vissza mozgás. Folyadék. Ez volt az a három alapvető elem, amiből a C Lab Series ezt a hihetetlen mechanikai-vegyi egyenletet felállította.

A designra és a kijelzőkre vonatkozó hagyományos szabályokat felrúgva egy mozgó üveghengert helyeztek el a 12 és az 1 órás jelzés között, amely maga a járástartalék és annak függőleges kijelzője is egyben. A megoldás kémiai vonatkozásait tekintve: a csövet kitöltő, zöld foszforeszkáló nanorészecskéket tartalmazó folyadék segíti a leolvasást. Ami pedig a mechanikát illeti: ez az energiakijelző a a szerkezetre merőlegesen működik, az alapjához képeste fel- és lefelé mozgással jelezve a fennmaradó energiát a maximális háromnapos járástartalékhoz képest. Skálázott külseje az óra belső felületéhez rögzített szintjelzőkhöz illeszkedik.

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Függesztett kéttengelyes tourbillon

Második egyenlet: Tourbillon = felfüggesztés és 2 tengely

Kábelek. Kéttengelyes szerkezet. Oldalsó elhelyezkedés. E kihívásokkal kellett megküzdeni, hogy létrejöhessen ez az igazán különleges tourbillon-szerkezet.

Az időmérő "nyugati" szélén található, szó szerint függesztett tourbillon többdimenziós forgómozgást végez két tengely mentén melyek közül az elsődleges függőlegesen helyezkedik el. Meghökkentő szerkezetéhez az ihletet a kábelhidak szilárd de mégis könnyed struktúrája adta: egy a laphoz rögzített, mindössze két tized milliméteres kábelektől induló kar tartja a szerkezetet függőleges helyzetben, ezzel is erősítve a független elrendezés benyomását. A függesztőmechanizmust egy elasztomeres önfeszítő rendszer segíti, lehetővé téve a kábel/kar "zsanér" pontos állítását és a dilatációs hatások kiegyenlítését.

Lebegő mechanika

Harmadik egyenlet: Idő = tér

48,5 mm-es átmérő és 22 mm-es mélység: ezek a meghökkentően (57,5 mm) széles titán ház méretei. Ám a fülek nélküli designnak köszönhetően a C1 QuantumGravity mégis tökéletes passzol a csuklóra, így kényelmesen hordható maradt. A titánium (ház) és az alumínium (a szerkezet jelentős része) alkalmazása a méretéhez képest megdöbbentően könnyü időmérőt eredményezett.

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Ennek az 511 alkatrészből álló órának a felépítése is a teret és az átláthatóságot hangsúlyozza: a ház, melynek megmunkálása 400 órányi finombeállítást igényelt, tulajdonképpen egy 5 zafírkristály által körülölelt szerkezetre vezethető vissza. Az óraszerkezet minden szögből jól látható. Bár a ház és az óraszerkezet genetikai gyökerei közösek, hiszen kimondottan egymáshoz igazítva készültek, olyan más alkatrészek veszik körül őket, melyek működése önfenntartónak tűnik: "nyugatról" a tourbillonnak helyet adó "üvegkinövés", "keletről" pedig, 2 és 4 óránál, a felhúzó mechanikának és a másodperckijelzőnek otthont adó két szimmetrikus ház. A teljes mértékben rejtett időbeállítót egy nyomógomb segítségével csalogathatjuk elő a páncéljából. A másodperckijelzés pedig a számlap helyett a ház oldalán található. A számok fekete alumínium alapon fényes narancssárgával jelennek meg, és az ablak formája, amelyen keresztül láthatóak, a korona nyomógombjának alakját idézi. Egy oldalsó zafírkristály a másodperc-kerék forgó narancsszín lapátjait teszi láthatóvá.

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

A számlap megjelenése is a maximális nyitottságra való törekvést tükrözi. Bár célja az órák és percek múlásának megjelenítése, mégis az üres terekre összpontosít. Látóterének mélysége szédítő, a lebegés érzése mámorító. A dekonstrukció Concord számára oly kedves fogalma is felnagyítva jelenik meg: a C1 QuantumGravity az időt perspektívaként értelmezi, aholis az időt az ürességre, mint anyagra oltja rá. Az impresszív zafírkristály alatt a szélsőségesen felerősített panoráma a már-már teljes mértékben dematerializált időt vetíti elénk. Ugyanakkor az olvashatóság a nyilvánvalóan uralkodó "őrültség" ellenére is lényegi pontja maradt a konstrukciónak. A 3 és 4 óra között látható excentrikus óra-kör függő üveg csészealj módjára dísziti azon mélyedés egy részét, amelynek alja az óramű alátámasztását szolgálja. A fénylő narancsszín jelekkel ellátott átlátszó lemez alatt egy pókszerű szerkezet szolgál emelményként. A 6,5 mm magas hand-fitting már önmagában is a mérnöki merészség jele, és tovább erősíti a szédülés érzését is.

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

A mélység aljára beékelt mechanikus, manuális felhúzású óramű tökéletes pontossággal koreografálja az időt. A tiszti stílusú hátlap látni engedi a geometrikus körforgást, a derékszögű, kikönnyített hidakat, az energiát a tourbillonhoz szállító fogaskerekeket és az állítókábelt. Az utolsó simítások is utalnak az egyszerre metodikus és futurisztikus ipari designra: fekete aluminium lap antracit aluminium hidakkal, rubinvörös és polirozott acél csavarok…Mind-mind egy high-tech anyagokból, üvegből, ürességből és színesen fénylő anyagokból készült óra szellemét képviselik.

 

Szerkezet

Mechanikus kézi felhúzású
Caliber Concord C104
21,600 féllengés óránként
3 nap járástartalék
42 köves

Funkciók

Órák, percek
Forgó tárcsás másodperc kijelzés
Vertikális folyadék tartályos járástartalék kijelzés
Bi-axial tourbillon

Tok

Titán, fehér arany elemekkel
Méret: 48.5 mm átmérő – 22 mm vastagság
5 zafír üveg
 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

Concord - C1 QuantumGravity

 

 

Comments are closed.