All posts in A. Favre & Fils

A. Favre & Fils – Phoenix 10.1, Phoenix 10.2

A. Favre & Fils      A. Favre & Fil

Phoenix 10.1

A Favre név ismerősen csenghet az órák iránt rajongók körében, hiszen a Favre-Leuba csodás időmérői komoly múltra tekinthetnek vissza és már olvashattak róluk az Óra hírek oldalain is. A Favre dinasztia 10 generáción át napjainkig szoros kapcsolatban maradt a tradícionális svájci órakészítéssel, aminek egyik fontos történelmi állomása volt 1792 október 1-én az Abraham Favre & Fils megalapítása. A név az órás dinasztia III. Abraham Favre-jához és két fia, Fréderic és Henri-Auguste Favre nevéhez kötődik. A dinasztia történelme még innen napjainkig is igen fordulatos és színes, aminek részletei egy külön TV sorozat szériát is megérnének akár, hiszen ha csak a XX. század elején és közepén igen aktívan tevékenykedő Henry-A. Favre életművét szemléljük, szinte minden területén az órakiparnak ott hagyta kéznyomát. Csak hogy egy érdekességet konkrétan is említsek, a Favre-Leuba és a Jaeger-LeCoultre egykori egyesítését 1969-ben (mert hogy ilyen is volt) Ő eszelte ki és vitte véghez, aminek köszönhetően létrejött az első svájci órakonszern, összesen 1200 alkalmazottal és évi 400 000 db óra gyártás kapacitással. Az azóta eltelt idő persze sokmindent megváltoztatott, régi üzleti szövetségek vesztek a történelem homályába és mindenki más, saját utat jár újra. A dinasztiát napjainkban képviselő legfiatalabb személy a 37 éves Laurent Favre, aki ahogy az lenni szokott a rendes svájci órás apukák fiainál, végig járta a szamárlétrát az oktatásban és gyakorlatban egyaránt, kiegészítve az elengedhetetlen kereskedelmi tanulmányokkal is. Mikor Laurent úgy érezte, hogy tudásból és tapasztalatból is kellő mennyiséggel rendelkezik már, felébresztette álmából újra az A. Favre & Fils nevet és vele a manufaktúra szellemét is, hogy azt a tradíciókat tisztelve de már XXI. századi köntösben indítsa újra hódító útjára. A hódításhoz azonban igen meggyőzőnek kell lenni és elszántnak, hiszen ilyen névvel kizárólag manufakturális úton készített időmérőkkel lehet beszállni a versenybe. A képeken látható – a név feltámadásához stílusosan elkeresztelt – Phoenix 10.1 és Phoenix 10.2 nevű modellek az első csavartól az utolsóig házon belül készültek, teljesen saját szerkezettel szerelve. A 41mm átmérőjű és 10.15mm magas rozé arany vagy fehér arany/palládium tokba a DB 1334/1 Henry jelzésű 28 köves kézi felhúzású szerkezet kerül. A dupla rugóháznak köszönhetően a szerkezetnek 84 órára elegendő járástartaléka van a teljes felhúzás után. A zafír üveg hátlapon keresztül gyönyörködhetünk a "Rayons de la Gloire" nevű díszítéssel megmunkált szerkezetben.

 

A. Favre & Fils Phoenix 10.2      A. Favre & Fils Phoenix 10.2

Phoenix 10.2

 

A. Favre & Fils

 

A. Favre & Fils

 

A. Favre & Fils