Feb
10
2011

Kicsit mintha Breitling stílúsra hajazna ez az új Oris modell, melyet Baselben készülnek majd bemutatni, ugyanakkor a számlap belső fekete része igyekszik a vádaktól megmenteni az órát. A szürke tónúsú fegyver acélból készülő 46mm átmérőjű tokban az örök elnyűhetetlen Valjoux 7750 automata ETA kronográf szerkezet ketyeg. Az óra a számlap felől zafír üveget, a hátlapon pedig ásványi üveget kapott ami picit fura nekem az Oris-tól, csakúgy mint a csekély 3 bar vízállóság. Egy ilyen robosztus darab többet sugall.

Dec
12
2010

Limitált kiadás: 100 db (Ref.: 665.13.19)
Olykor jót tud tenni egy kis megújulás, rendhagyó design váltás olyan márkák esetében is, ahol hosszú évek óta egy a nagyközönség által is elfogadott, jólbevált állandó stílus jelenti magát a nevet. A Fortisnál is érezhetik, hogy az erős piaci versenyben bizony hozzá kell nyúlni a jólbevált régi receptekhez és néha ki kell próbálni pár új "fűszert", ami újból érdekessé teszi a márkát és felfigyelnek azok is rá akik nem feltétlenül rajongói annak. Egy ilyen apró kis recept frissítés eredménye lett a B-42 Stratoliner Chronograph modell, melynek a szokásos formájú és méretű nemes acél tokját fekete és 18k rozé arany PVD bevonattal látták el az elegancia és limitáció érdekében. A további műszaki adatok a szokottak, hiszen itt is Valjoux 7750 kronográf automata szerkezet teljesít szolgálatot, a vízállóság 20 bar nyomásig biztosított.
Nov
08
2010

Limitált kiadás: 777 darab
Azt hogy a Marvin márka feltámasztása után egyre jobban szárnyalni látszik mi sem bizonyítja jobban, mint a Sebastian Loeb, a márka nagykövetének tiszteletére elkészített limitált darabszámú modell bejelentése. A mai modern autósport egyik legnagyobb élő alakja és máris legendája idén gyűjtötte be 7. világbajnoki címét a World Rally Car szériában. Ennek a nem mindennapi teljesítménynek szeretne emléket állítani a Loeb Automatic Chronograph modell. Az automata modell 44mm átmérőjű nemes acél tokjának külső, fekete PVD bevonatolt rámáján 7 db gravírozott csillag jelzi az emlékezetes számot. A minden részletében az autósport csúcstechnológiájának jegyeit viselő modell zafír üveggel szerelt tokja matt, homokfújt acél tokja 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben. A meghajtást kétféle szerkezetre bízták, melyből az egyik a klasszikus automata ETA Valjoux 7750, 25 köves kronográf modell, míg a másik egy quartz hajtású ETA G10-711 kronográf típus. Azt sajnos nem tudom, hogy mindkét szerkezettel szerelve összesen lesz 777 darab, vagy esetleg a quartz modell elérhető lesz nagyobb darabszámban is.
Kiegészítés, pontosítás !
Rögtön az elején szeretném megköszönni Juhász Péternek az ÉÓ Újvilág Kft-től, a Marvin márka magyarországi forgalmazójától, hogy a fenti információkat kiegészítette és pontosította mindannyiunk nagy örömére egy kis kulissza titokkal is fűszerezve. Jöjjenek tehát a pontos részletek.
"A Loeb óránál az alap kiadás 2 féle szerkezettel (Valjoux 7750 automata és ETA G10 kvarc), és 2 féle számlappal (sötét és világos) készült. Ezek felett készült a limitált darabszámú automata modell 777 darabbal (amiről a sajtóanyag is szól). A limitált szériás óra csak automata szerkezettel kapható, ennek van a külső rámáján 7 darab csillag. Az alap változatokon nincs csillag a rámán. Érdekes, és emberi történet áll ennek a modellfelállásnak, valamint a limitált széria 7 csillagának a hátterében. Magunk is részt vettünk november 4-én a párizsi bemutatón, ahol a sajtótájékoztatót követő vacsorán egy asztalnál ültünk Cécile Maye-el (Marvin CEO). Ő mesélte, hogy egy évnyi tervező munka után az óra tervei elkészültek, végre gyártásba kerültek, amikor Sebastian megnyerte 7. világbajnoki címét. Szinte közvetlen a cím elnyerés után izgatottan hívta Cécile-t, hogy "éppen most nyertem meg hetedik világbajnoki címemet, valahogy muszáj beépítenünk ezt az órámba". A tervezők és az illetékesek összeültek, és így született meg a limitált szériás modell 7 csillaggal a rámáján a korábbi alapmodelleken felül."

Mar
29
2010

A Jura völgyben székelő kis márka fennállásának 100 évfordulóját ünnepli idén, mely idő alatt a termelés soha nem állt meg, nem szünetelt . Ennek emléket állítva készítették el ezt az ünnepi, szkelettált időmérőt, melyet egy 42mm átmérőjű nemes acél tokba álmodtak bele. A meghajtást adó szkelettált és kézzel gravírozott 61SQ jelű automata szerkezet egy ETA 7750 Valjoux modell bázisára építkezik.
Dec
22
2008

Limitált kiadás: 100 darab
Az Oris órák tervezői kedvelik a márka által támogatott sport eseményekhez, sport emberekhez köthető limitációk tervezését, kiadását, ez egyértelműen megállapítható. Minden évben több limitált kiadás is bemutatásra kerül a modell családok majd mindegyikében. A most bemutatott modell technikai paramétereiben gyakorlatilag mindenben megegyezik a modell család többi tagjával, csak a számlap stílus változott. A nemes acél tok 45mm átmérővel bír, zafír üvegezésű és 100 méteres vízállóságot biztosít. A meghajtást a jól bevált és mindig megbízható klasszikus ETA 7750 Valjoux szerkezet biztosítja.
Oct
08
2008

Napjainkban a különböző márkás órák jelenléte egy-egy hollywoodi film alkotásban a mechanikus órák új reneszánszának köszönhetően, egyre jelentősebb figyelmet kap. A filmekben ha csak egy villanásra is feltűnő időmérőket a gyártók jelentős reklám kampányokkal népszerűsítik, kihasználva a világsztárok részvételének köszönhető nagy figyelmet. Az eddigi talán legismertebb ilyen kapcsolat óra és film között a James Bond filmek kultikus Omega órája. Sokak számára talán kevésbé ismert tény, de a Hamilton órák büszkélkedhetnek a “legtöbb filmben szereplő márka” címmel, amit csak az utóbbi időben kezdtek kampány szerűen Ők is kihasználni mint lehetőség. A Legenda vagyok és a legutóbbi Die Hard filmben feltűnő Hamilton (Khaki ETO) modelleket már kellően hangsúlyos kampány kísérte a film népszerűsítésével egy időben.
A Tutima a Robert de Niro és Al Pacino főszereplésével bemutatott Righteous Kill című filmben “népszerűsíti” Flieger Chronograph F2 modelljét, melyet a film során többször is látni lehet (ha valaki nagyon figyel). A modell formavilágát klasszikus jegyek és méretek jellemzik, jellegzetes 2 irányban forgatható rámával, konvex zafír üveggel és nemes acél tokkal szerelve. A meghajtást automata Valjoux 7750 kronográf szerkezet biztosítja 42 órás járástartalékkal. Csavaros koronazár szerkezet és 100 méter vízállóság tartozik még a főbb jellemzők közé a 38.5mm átmérő és 15mm vastagság mellett.

Sep
30
2008

Reserve kollekció
A Xemex azon márkák közé tartozik akik évről évre igen konkrét és markáns arculattal vannak jelen az óra készítő cégek között. Ez a következetes kitartás a meghatározó jegyek mellett felveti azt a kérdést, hogy vajon meddig képesek ilyen “szigorú” arculati elemek mellett évről évre megújulni és valami átütőt alkotni. Jelen modell a bizonyíték a kételkedők számára, amennyiben ismerjük a korábbi kollekciókat is. Természetesen erősen ízlés függő az, hogy valaki meglátja-e a letisztult egyszerűségben az apró, de mégis látványos változásokat és elismerően bólint, vagy csak legyint és a korábbi modelleket nem is ismerve továbblép a kérdésben. Ez tényleg teljesen ízlésfüggő. Szerintem szépet alkotott a Xemex – vállalom a véleményemet – mikor a Soprod által módosított ETA 7750 szerkezethez hibátlan letisztultságú számlapot készített és így egy újabb modellel sikerült erősíteni a márka arculatát. A tok galvanizált fekete nemes acél melynek 40mm az átmérője, zafír üveggel rendelkezik és 50 méteres a vízállósága.
Sep
30
2008

Szögletesen sportos érdekesség a Tissot legújabb automata órája, melyben ETA Valjoux 7750 szerkezet szolgáltatja a meghajtást. A nemes acél tok 41mm átmérővel rendelkezik, ami klasszikus és viselhető méretnek számít egy átlagos méretű férfi csuklón, de mivel napjainkban nagy divat a méreten felüli órák viselete mindkét nem számára, így a sportosan divatos megjelenést kedvelő hölgyeken ugyancsak kitűnően mutathat. Az óra vízállósága 100 méter, üvegezése zafír. A klasszikus és szinte elnyűhetetlen ETA Valjoux 7750 kronográf szerkezet járástartaléka 42 óra.

Kiskereskedelmi ára: 1.395$
May
08
2008

A Mido egy másik ugyancsak Baselben debütált csodaszép letisztult formavilágú és stílusú időmérője a Baroncelli Automatic Chronograph modell. Az óra tok nemes acél kivitel fényes polírral, melynek átmérője 43mm, üvegezése mindkét oldalon zafír kristály, vízállósága 50 méter. A meghajtásról gondoskodó ETA 7750 Valjoux szerkezetre egy nagyon szép, egyszerűen de finoman megmunkált és indikált számlapot ültettek, applikált indexekkel, egyedi dátum ablak kivágással, mely a robosztus kronográf szerkezetet szelíd eleganciával ruházza fel.
