Archive for September, 2008

Xemex – Piccadilly Chronograph All Black

Xemex Piccadilly Chronograph All Black

 

 

Reserve kollekció

A Xemex azon márkák közé tartozik akik évről évre igen konkrét és markáns arculattal vannak jelen az óra készítő cégek között. Ez a következetes kitartás a meghatározó jegyek mellett felveti azt a kérdést, hogy vajon meddig képesek ilyen “szigorú” arculati elemek mellett évről évre megújulni és valami átütőt alkotni. Jelen modell a bizonyíték a kételkedők számára, amennyiben ismerjük a korábbi kollekciókat is. Természetesen erősen ízlés függő az, hogy valaki meglátja-e a letisztult egyszerűségben az apró, de mégis látványos változásokat és elismerően bólint, vagy csak legyint és a korábbi modelleket nem is ismerve továbblép a kérdésben. Ez tényleg teljesen ízlésfüggő. Szerintem szépet alkotott a Xemex – vállalom a véleményemet – mikor a Soprod által módosított ETA 7750 szerkezethez hibátlan letisztultságú számlapot készített és így egy újabb modellel sikerült erősíteni a márka arculatát. A tok galvanizált fekete nemes acél melynek 40mm az átmérője, zafír üveggel rendelkezik és 50 méteres a vízállósága.

 

 

Tudor – Lady Chrono

Tudor Lady Chrono

 

Gyönyörű, elegáns és sportos. A Tudor mint a Rolex kistestvére szinte azonos technológiával és minőséggel vonultatja fel kollekcióit. A Lady Chrono modell 36mm átmérőjű klasszikus tokja 28 darab gyémánttal díszített, melyen a ráma még további 73 darab gyémántnak ad helyet körben, illetve a számlapon további 8-nak. A fehér jelzett kaucsuk szíj nemes acél áthajlós zárral ellátva teszi az órát igazán érdekessé, megteremtve a harmonikus átmenetet különböző stílusok között és annak lehetőségét hogy nem csak bizonyos alkalmakra és bizonyos ruhákhoz lehet viselni, hanem gyakorlatilag bármikor. Az óra vízállósága 150 méter.

 

Tissot – Quadrato Automatic Chronograph

Tissot Quadrato Automatic Chronograph

 

Szögletesen sportos érdekesség a Tissot legújabb automata órája, melyben ETA Valjoux 7750 szerkezet szolgáltatja a meghajtást. A nemes acél tok 41mm átmérővel rendelkezik, ami klasszikus és viselhető méretnek számít egy átlagos méretű férfi csuklón, de mivel napjainkban nagy divat a méreten felüli órák viselete mindkét nem számára, így a sportosan divatos megjelenést kedvelő hölgyeken ugyancsak kitűnően mutathat. Az óra vízállósága 100 méter, üvegezése zafír. A klasszikus és szinte elnyűhetetlen ETA Valjoux 7750 kronográf szerkezet járástartaléka 42 óra.

 

Tissot - Quadrato Automatic Chronograph

 

Kiskereskedelmi ára: 1.395$

 

Corum – Romvlvs Retrograde Annual Calendar

Corum Romvlvs Retrograde Annual Calendar

 

Limitált kiadás: 90 darab

 

Corum remekmű a Romulus kollekcióból letisztult formavilággal és klasszikus méretekkel. A 41mm átmérőjű tok 18k rozé és fehér arany kivitelben készül, tükröződésmentes réteggel bevont zafír üveggel. Cseppállóság 30 méter. A meghajtást egy automata 32 köves szerkezet biztosítja, retrográd naptár kijelzéssel, 55 órás járástartalékkal. Az automata szerkezet felhúzó rotorja gravírozással díszített, a tok maga polírozott, a római számokkal díszített ráma pedig szatinált felületkezelést kapott.

 

Jaeger-LeCoultre – Master Grande Ultra Thin 40

Jaeger-LeCoultre Master Grande Ultra Thin 40

 

 

Ultra lapos 40mm átmérőjű tok 18k rozé arany és nemes acél kivitelben, zafír üveggel mindkét oldalán és 50 méteres vízállósággal. A meghajtást automata JLC896 34 köves manufaktúra szerkezet biztosítja 43 órás járástartalékkal. Az órát nemes acél és aligátor bőr szíjjal lehet megvásárolni, ahol az arany tokhoz arany csat is dukál a bőr szíjon.

 

Omega – James Bond Quantum of Solace

Omega Seamaster Planet Ocean James Bond

 

Limitált kiadás: 5007 darab

Az Omega természetesen nem késlekedhet a soros James Bond film megjelenése előtt már hírűl adni a legújabb epizódnak szentelt limitált modell bemutatását, így most itt is szerepeljen 2 szép kép. A számlap kiképzése igen különlegesre sikerültt az új Bond modellben, ugyanis egy Walther PPK lőfegyver markolatának mintázata került átültetésre. A többi technikai specifikáció a hagyományos Planet Ocean modellekkel egyező, csak úgy mint a 45mm átmérő is.

 

Omega Seamaster Planet Ocean James Bond

 

 

Piaget – Protocole XXL – Párizs és New York kollekció

Piaget Paris

 

Piaget modellek csak gyűjtőknek. Legalábbis ezt lehetne a 2 modell alá írni, mivel mindkét típusból mindösszesen csak 3-3 darab készül így nem nagyon valószínű hogy a képen kívül látjuk még valahol élőben is, hacsak Baselben ki nem állítanak belőle 1-1 darabot. A tok anyaga 18k fehér vagy sárga arany lehet. Az időmérőket díszítő Párizs és New York jellegzetességeit bemutató festés kézi munkával készül minden modellre. A meghajtásról kézi felhúzású Piaget 830P manufaktúra szerkezet gondoskodik.

 

Piaget New York

 

 

Century – Egos GMT Chrono Summer Edition

Century Egos GMT Chrono

 

Az 1966-ban Bienne városában alapított Century Time Gems manufaktúra és annak tulajdonosa Ulrich Klingenberg arról nevezetes az óravilágban, hogy először ő készített zafírból időmérőket. Saját szabadalmaztatott eljárását alkalmazta és alkalmazza a mai napig is a zafír megmunkáláshoz a cég. A Century az Esquire kollekció új tagjaként mutatta be még a nyáron a GMT Chronograph 18k rozé arany modellt fehér számlappal és szíjjal summer edition cimkével ellátva. A jellegzetes 12 oldalú tok 42mm átmérővel rendelkezik és teljes mértékben zafírból készül, mely késöbb arany bevonatot is kap. A meghajtást ETA Valjoux automata COSC minősített kronométer szerkezet biztosítja, melybe kiegészítésként egy GMT modul is került.

 

Zodiac – All Star és Streamline Chronograph

Zodiac All Star

Nem egészen értem a Zodiac üzletpolitikáját. Rendelkeznek egy nagyon gazdagnak mondható, folyamatosan megújjuló kollekcióval melyben csak nagyon magas színvonalon készített modellek találhatók, emellé adnak egy zseniálisan profi csomagolást, majd mindezért elkérnek 250-850$ közötti árakat. Egy ilyen sokszínű és minőségi időmérőkből álló márkának mint a Zodiac, akit már csak a legendás múltja önmagában kiemel a többiek közül, sokkal elterjedtebbnek kellene lennie. Szerencsére az én értetlenkedésem hidegen hagyja őket teljesen, és szorgalmasan készítik új modelljeiket és tartják állandó felfrissülés alatt a gazdag kollekciót.

 

All Star

46mm átmérőjű nemes acél tok, 24mm széles szíjjal. Az üveg ásványi kristály, vízállóság 100 méter. A meghajtást Ronda svájci quartz szerkezet adja.

Ára: 250$

 

 

Streamline
44mm átmérőjű nemes acél tok, 24mm széles szíjjal. Az üveg ásványi kristály, vízállóság 100 méter. A meghajtást Ronda svájci quartz szerkezet adja.
Ára: 325$

 

Zodiac Streamline

Blancpain – Fifty Fathoms All White

Blancpain Fifty Fathoms All White

Blancpain szépség a maga fenséges és mással össze nem téveszthető módján. A Fifty Fathoms kollekció 2008-as debütálása igazán jól sikerült, egy legendát sikerült feltámasztani és újraértelmezni a kor szelleméhez illően, mégis megőrízve annak klasszikus jegyeit. A kollekció legifjabb tagja fehér színben pompázva garantáltan rabul ejti tulajdonosát csodálatosan magas színvonalon megmunkált részleteivel. Azáltal hogy az óra tok robosztus, 45mm átmérővel és 15.4mm vastagsággal rendelkezik, egészen különleges végeredménnyel végződik a szemlélő vizuális kalandozása: ámulatba esik. A meghajtást automata Blancpain 1315 jelű, 35 köves szerkezet biztosítja, melynek járástartaléka 120 óra.

 

 

Baume & Mercier – William Baume Ultraflat

Baume & Mercier - William Baume Ultraflat

 

Limitált kiadás: 178 darab

A jubileumi évforduló harmadik különleges kiadású darabja és egyben a klasszikus stílusjegyek újabb ékköve ez a szuper vékony remekmű. A 18k rozé arany tokba öltöztetett ostya vékonyságú szerkezet kézi felhúzású T001 típusjelű manufaktúra mechanika, melynek vastagsága mindössze 2mm. A tok 41mm átmérővel és 5.8mm teljes magassággal rendelkezik, szíja aligátor bőrből készül 18k rozé arany csattal szerelve.

Baume & Mercier – William Baume Retrograde

William Baume Retrograde

 

 

Limitált kiadás: 178 darab

A 178. évfordulójára a Baume & Mercier több modellel is megörvendeztette az elkötelezett híveket és gyűjtőket. A nemes egyszerűséggel csak Retrograde névre keresztelt modell 18k rozé arany tokot kapott 41mm átmérővel, zafír üveggel és 30m víz(csepp)állósággal. A meghajtást automata LP3533 típusú szerkezet biztosítja nagy dátum és retrograde másodperc komplikációkkal kiegészítve. A szíj aligátor bőrből készül és a tokkal megegyező anyagú csattal szerelt.

Baume & Mercier – William Baume Tourbillon

William Baume Tourbillon

 

Limitált kiadás: 10 darab

Extrém kicsi limitációban látott napvilágot a márka gyönyörű emlék Tourbillon órája, melynek 43mm átmérőjű polírozott tokja 18k rozé aranyból készült. A meghajtást kézi húzású WB-T002 típusú manufaktúra szerkezet biztosítja egy 9 óránál elhelyezett Tourbillon komplikációval kiegészítve. A szíj aligátor bőrből készül és a tokkal megegyező anyagú csattal van ellátva.

Jorg Hysek – X-Ray Perpetual Calendar

Hysek X-Ray Perpetual

 

Jorg Hysek kis csapata elkötelezett híve a modern high-tech design stílusának és mint alkotó művészek, erről a területről hoztak is magukkal rengeteg tapasztalatot és egyéni kreativitást mielőtt belekezdtek a különleges Hysek név alatt megjelenő időmérőik tervezésébe. A kis csapat napjainkra néhány év leforgása alatt elfoglalta méltó helyét a high-end óra készítésben, és keresett márkává érett a komoly gyűjtők köreiben, már csak a kis darabszámot és a magas árakat tekintve is. A különböző egyedi koncepciók az anyagfelhasználásra, formavilágra, szerkezeti megoldásokra a tokon kívül és belül egyaránt,  azt eredményezték hogy Richard Mille már nem csak példakép hanem konkurencia is. A képen látható öröknaptáras modell stílusára a márka már “jól ismert” formavilága jellemző, mely szinte védjegyként is funkcionál és szépen ötvözi a tradícionális órakészítés hagyományait a high-tech megoldásokkal. Az impozáns méretű tok 18k rozé arany kivitel kaucsuk betétekkel és 51mm x 41mm x 13mm méretben készül. A zafír üveg tükröződésmentes réteggel ellátva mindkét oldalán, a kaucsuk szíjon mintegy inverzeként a toknak 18k rozé arany betétek és csat került. A meghajtást egy automata szerkezet biztosítja (nincs pontos információ hogy kié) melyet a Hysek-nél tettek egyedivé, 21 köves és 42 órás járástartalékkal rendelkezik. A mechanikus szerkezet egy öröknaptár modul rendszerrel lett kiegészítve, mely a szökőéveket is figyelembe véve végzi dolgát, illetve befért még egy második időzóna (GMT) modul is mellé.

 

 

Girard-Perregaux – Flyback Chronograph – 20. Colorado Grand verseny

Girard-Perregaux - Flyback Chronograph

 

 Limitált kiadás: 50 darab

 A Girard-Perregaux manufaktúra régóta szoros kapcsolatot ápol a különböző típusú autós sportágakkal, aminek köszönhetően kiemelt szereppel bír az exkluzív sport eseményeken, rendezvényeken. Ezen kiemelt értékű pozícióját következetesen jótékony célokra használja, ugyanis az egyes eseményekre kiadott limitált modelljeit szinte csakis jótékonysági aukciók keretein belül értékesíti. Így zajlik ez a 2008-as rendezésű 20. évfordulóját ünneplő Colorado Grand rally versenyen is, melynek néhány éve ugyancsak támogatója a Girard-Perregaux. A versenyen 75 darab főképpen 1961-es gyártású, de mindenképpen veterán korú sport és verseny autó csoda áll rajthoz és tesz meg 1000 mérföldes távot csodás helyszíneken keresztül.

Girard-Perregaux Flyback Chronograph

 

A verseny sorozat 20. évfordulójának alkalmából egy automata kronográf modellt készítettek flyback funkcióval ellátva. Az óra átmérője 40mm ami a mai óriás órák között szinte már kicsinek számít, azonban klasszikusnak mondható a tradíciókat tekintve mint férfiaknak szánt modell. A tok nemes acél kivitel szatinált oldalakkal és polírozott felső résszel illetve rámával, tükröződésmentes réteggel ellátott zafír üveggel, 30 méteres vízállósággal. A meghajtást automata Girard-Perregaux GP337 típusú 63 köves kronográf szerkezet biztosítja, járástartaléka 46 óra.

 

Girard-Perregaux - Flyback Chronograph

 

Girard-Perregaux - Flyback Chronograph

 

 

Cuervo y Sobrinos – Splendido 1882 Digital

Cuervo y Sobrinos Splendido 1882 Digital

 

 

A nagy múlttal rendelkező patináns Cuervo y Cobrinos márka ugyan csak néhány évvel ezelőtt ébredt fel Csipke Rózsika álmából, azonban hála a hozzáértő és gondoskodó tulajdonosoknak és szakembereknek, megint szárnyal és régi fényében csillog. Sorra jelennek meg a márkára oly jellemző stílusjegyeket viselő modellek, hogy méltó hirnökei legyenek a legendának az új korban. Így van ez a Splendido 1882 Digital nevű különleges modellel is, mely kuriózumként mechanikusan meghajtott digitális kijelzéssel adja viselője számára tudtul a pontos időt. A meghajtást mindehhez egy ETA 2892 típusú automata szerkezet biztosítja. A nemes acél szögletes tok mérete 37mm x 47mm, zafír üvegezéssel és 30 méteres vízállósággal.

 

Kiskereskedelmi ára: 3.600 Euro

 

Breil – Milano Manta Automatic Diver

Breil Milano Manta Automatic Diver

 

Limitált kiadás

 

Az Olasz illetőségű Breil bemutatta egy 1970-es modell, a Manta búváróra új kiadását. Az óra Japán automata szerkezetét egy 45mm átmérőjű nemes acél tokba építették amely zafír üvegezést kapott és 300 méteres vízállósággal rendelkezik.

 

Kiskereskedelmi ára: 995$

Porsche Design – Worldtimer P6750

Porsche Design Worldtimer P6750

 

A Porsche Design karórái mindig is magas technikai színvonalat képviseltek, és nem csupán egy jól csengő márka mögé bújtatott átlagos kiegészítő terméket jelentettek. Az elmúlt 2-3 évben bemutatott modellek technikai és design színvonala a Porsche időmérőket a high-end órák közé emelte végérvényesen, aminek ékes bizonyítékául elég csak megtekinteni a P’6910 Indicator nevű modellt és annak műszaki beltartalmát, az árát azonban inkább ne. A Worldtimer modell családnak a harmadik legújabb tagja 18k rozé aranyból készült tokozást kapott a két korábbi titán házas modell mellé, a belső tartalom azonban nem változott. Az új modell tok mérete is változatlan maradt, így ebben a kivitelben is egy impozáns méretű, nagyon letisztult stílusvilággal rendelkező időmérőt kapunk a 45mm átmérővel és 17mm vastagsággal. A szíj is maradt a jól bevált nagyon jó minőségű kaucsuk kivitel, de a tokhoz igazodó rozé arany biztonsági csattal szerelve. A meghajtást az ETA Valgranges A07111 típusú szerkezete biztosítja egy Világ idő modullal kiegészítve, melyet az Eterna szállít részükre.

Kiskereskedelmi ár: 21.000 Euro

Porsche Design - Worldtimer P6750

 

 

 

Porsche Design - Worldtimer P6750

 

 

Guess – SE-2 Automatic

Guess SE-2 Automatic

Limitált kiadás: 1000 darab

A Guess divatcég órákért felelős marketing szakemberei úgy látszik ráébredtek arra, hogy manapság a mechanikus órák újból reneszánszukat élik, és a kor technikai színvonalának köszönhetően szinte végeláthatatlan a lehetőségek tárháza. A Guess persze nem ugrott azonnal fejest a számára még valószínűleg idegen mechanikus világba, hogy valami meghökkentő mechanikus csodával álljanak elő, inkább csak sejthetően elkezdték kicsit feljebb pozícionálni a márkanév alatt kiadott időmérőiket, maradva azonban még így is inkább a divat szakma területén. Jelen modell klasszikus ETA 2824 típusú szerkezettel szerelt, így 2 legyet egy csapásra alapon készítettek egy mechanikus de elérhető árú órát, aminél az anyagválasztás mint árérzékeny tényező lép színre. A recept így kész is, divat órából limitált mechanikus exkluzív modell. A kis élcelődés után lássuk a száraz adatokat melyek az SE-2 Automatic modellt jellemzik.
A nemes acél tok kétféle bevonat kombinációban készül: nemes acél és rozé arany PVD vagy nemes acél és fekete PVD. A számlap karbonból készül gilosált sunray textúrával (így nevezik Ők). A tok vízállósága 100 méter, az üvegezésről nem tudni hogy zafír-e, de sejthetően egy magasabb ár szegmensbe irányított modellnél az lehet.

IWC – Német futball válogatott – Team Chronograph

IWC German Football Team Chronograph

Limitált kiadás: 500 darab

 

Az IWC ezzel a csodaszép kronográf modellel kedveskedett a Német labdarúgó válogatottnak, melynek számlapjáról harmonikusan köszönnek vissza a nemzeti színek, felöltöztetve így a funkcionalitást. A robosztus szatinált nemes acél tok 44mm átmérővel és 17mm vastagsággal rendelkezik, tükröződésmentes zafír üveggel ellátva és 60 méteres vízállóságot biztosítva. A tekintélyes tok az IWC 79230 típusjelű automata kronográf szerkezetét rejti, mely osztott másodperc számlálóval ellátva tökéletes részidő mérésekre alkalmas. A 29 köves szerkezet járástartaléka 44 óra, féllengésszáma 28.800 A/h.