All posts tagged órahírek

Alpina – Club Regulator

Alpina - Club Regulator

 

Előző megállapításom az új tok formáról itt is igaz, de előnyére válik ez az új modelleknek érzésem szerint. A jól bevált regulátor elrendezés és számlap pedig már bizonyított korábban is, így szerintem sikeres darab lesz a Club Regulator is. Elegáns és minőségi kivitelezés. A modell ugyanazzal a 44mm méretű nemes acél tokkal érkezik mint a társa, meghajtását azonban már egy sokkal érdekesebb és értékesebb szerkezet, az automata Alpina AL-950 jelű (ETA bázis) automata, 25 köves, 42 óra járástartalékkal bíró mechanika adja. A hátlap zafír üvegén keresztül szinte teljes szélességében szemlélhetjük a genfi csíkozással díszített szerkezeti elemeket.


Alpina - Club Regulator

 

Alpina - Club Regulator

 


Alpina – Club Chronograph

Alpina Club Chronograph

 

Az Alpina tervezői úgy látszik ráúntak a márkát eddig meghatározó stílusra, és egy új formavilág felé fordultak, illetve egyúttal az elegancia felé is tettek egy lépést. Nem mintha a korábbi modellek nem lettek volna alkalmasak elegáns viseletre, de azért inkább voltak sportosak. A Club Chronograph tok formája szép lett, azonban nem tudom kihagyni az összehasonlítást a Favre-Leuba órákkal, mert szerintem erősen koppintás szagú a dolog. Ez persze nem kell, hogy csökkentse az értékét a modellnek, mert kiváló ízlést tükröz. A szatinált nemes acél tok amúgy 44mm átmérőjű, zafír üveggel szerelt és 10 bar nyomásig vízálló. A meghajtását Alpina quartz AL-353 (Ronda Startech bázis) szerkezet biztosítja.


Hublot – F1 King Power Chronograph

Hublot F1 King Power Chronograph

 

Limitált kiadás: 500 db

Ami áprilisban az  F1 szezon elején a bejelentésekor még csak 3D CAD rajzként létezett, az mára tapintható valóság lett, és mindössze 500 db készül belőle. Az Hublot F1 szponzori ünneplő órájáról, az F1 King Power Chronograph-ról van szó. A tekintélyes 48mm átmérőjű tok cirkóniumból készül, szatinált felületkezeléssel, kerámia és cirkónia rámával, mely egy féktárcsa alakját formálja a jellegzetes 6 db H profilú titán csavarral rögzítve. Láthatóan semmivel nem spóroltak és mindent bedobtak ami high-tech és köze lehet az F1 autókhoz. A titán korona fekete kaucsuk betéttel, míg a fekete PVD bevonatolt titán nyomógombok piros kaucsuk betéttel készülnek. A 10 bar nyomásig vízálló tok az Hublot automata HUB4100 jelű 27 köves szerkezetének ad helyet, melynek féllengésszáma 28.800 óránként, járástartaléka pedig 42 óra. A szerkezet megmunkálása sem hétköznapi, hiszen minden porcikája mikroszemcsés kerámia felület keményítést kapott amit utána ródiumoznak és szatinálnak. A hidakat szintén mikroszemcsézik, az éleket lekerekítik, polírozzák és fekete PVD bevonatú csavarokkal rögzítik. A szerkezetet felhúzó rotor volfram-karbid ötvözetből készül, fekete PVD bevonattal kezelve. Az F1 és Hublot logoival jelzett fekete kaucsuk szíjat kívülről Nomex anyaggal vonták be, áthajlózáras titán csattal szerelik.  

 


Hublot - F1 King Power Chronograph

 

Hublot - F1 King Power Chronograph

Zodiac – Aviator Chronograph

Zodiac Aviator Chronograph

A hazánkban még mindig sajnos nagyon kevéssé ismert, komoly múlttal rendelkező Zodiac kicsit hasonlóan a Marvin márkához, évről évre magasabbra emeli a mércét újonnan megjelenő modelljeinek kivitelezésében. Az elérhető árú, tetszetős modellek között mindenki megtalálhatja a neki tetszőt, hölgyek és urak egyaránt. A modell választék az elmúlt 2-3 évben komoly stílus változáson esett át, ami visszanézve az evolúcíót, folyamatosan jól állt neki és egyedi tudott lenni. Ahány évjárat, annyiféle meghatározó stílus és szemlélet, így érdemes a korábbi modelleket is keresgélni az eBay segítségével, ahol bizony nagyon jó áron találhatunk original csomagolású időmérőket.

Az Aviator Chronograph fekete PVD bevonatolt titán tokja 48mm átmérőjű, melyhez 24mm széles jelzett kaucsuk szíj csatlakozik és zafír üveggel szerelt. A víznek 10 bar nyomásig képes ellenállni. A meghajtást svájci ISA quartz kronográf szerkezet biztosítja.

Ajánlott kiskereskedelmi ára: 795 USD


Zodiac Aviator Chronograph

Richard Mille – RM016 DLC Titanium

Richard Mille RM016 DLC Titanium

 

Limitált kiadás: 15 db

Richard Mille eddigi legvékonyabb high-tech műremeke, melyből mindössze 15 db készült. A modellek 1-1 példánya az Észak- és Dél- Amerika régióban található hivatalos Richard Mille viszonteladókhoz kerül, melyek közül az egyik maga az első RM önálló szalonja Beverly Hills-ben. A 49.8mm x 38mm nagyságú titán tok mindössze 8.25mm vastag és egy 55 órás járástartalékkal rendelkező szkelettált automata RM szerkezetnek ad helyet, és mint azt Mille mestertől megszokhattuk már, nem marad különleges megoldás nélkül ez sem. A szerkezet felhúzó rotorjának geometriája ugyanis változtatható.

A Mille órákhoz és az alacsony limitációhoz képest egészen jutányos áron lehet az időmérőhöz jutni: 65.000 USD


Richard Mille - RM016 DLC Titanium

Fortis – Andora Emotions Chronograph

Fortis - Andora Emotions Chronograph

A Fortis B-42 modell családjának talán eddigi legfurább kiadása az Andora Emotions Chronograph modell. Készült már számos speciális modell események és személyek tiszteletére, de azért a márkát mindig a szolíd funkcionalitás jellemezte ilyenkor is. A most kiszemelt tiszteletreméltó személy azonban olyasvalaki, akinek munkásságához csak a bohém és színes megjelenés illik. Az Andora művésznéven 30 éve a pop-art világában aktívan alkotó német úriember munkássága sokunk számára kevésbé lehet ismert, ugyanakkor jónéhány ismert reklám és művészeti alkotás tulajdonítható neki, amiket szinte biztos láttunk már valahol életünkben. A tiszteletére kiadott Fortis modell ennek a színekben és alkotásokban gazdag 30 éves munkásságnak szeretne tisztelegni a maga módján, feladva a B-42 modellekre jellemző konzervatív megjelenést is. Az óra műszaki paraméterei a már jól ismert ETA 7750 Valjoux szerkezet köré épülnek, melyet a Fortis mindig saját kezelésébe vesz az alap kiadáshoz képest. Titánium ház 42mm átmérővel, 16mm vastagsággal és 20 bar nyomásig ellenálló tömítettséggel.


Fortis - Andora Emotions Chronograph

a.b.Art – Special OA All Black

A.B.Art Special OA All Black

 

Limitált kiadás: 300 db

A 20 évvel ezelőtt alapított a.b.art márkát a Bauhaus stílusa inspirálta indulásában és tartja magát azóta is ehhez az irányhoz. Egyszerűség, letisztult vonalvezetés, minimalizmus jellemzi munkásságukat. Ennek ékes példája legújabb, limitált kiadású Special OA All Black modell is. A 40.5mm átmérőjű fekete PVD bevonatú nemes acél tokban ETA 2824-2 jelű automata, 25 köves szerkezet dolgozik 38 órás járástartalék mellett. A tokot mindkét oldalán zafír üveggel szerelik, vízállóságát 3 bar nyomásig garantálják.


A.B.Art - Special OA All Black

 

 

A.B.Art - Special OA All Black

 

 

A.B.Art - Special OA All Black

Movado – Bold Chronograph

Movado Bold Chronograph

Műanyag polymer és nemes acél kompozíciójában készül a Movado új időmérőjének 42.5mm átmérőjű tokja, melyet zafír üveggel szerelnek. A meghajtást svájci quartz kronográf szerkezet biztosítja. Az időmérőt teljesen fekete vagy teljesen fehér verzióban lehet megvásárolni.

Ajánlott kiskereskedelmi ár: 495 USD 

 


Movado Bold Chronograph

Victorinox Swiss Army – Airboss Mach 8 Special Edition

Victorinox Swiss Army Airboss Mach 8 Special Edition

 

Folytatódik az Airboss modellek menetelése, a Swiss Army egyre magasabbra emeli a mércét önmagával szemben is. Az Airboss Mach 8 Special Edition egy mutatós díszcsomagolásban kerül majd tulajdonosaihoz, ami a legnagyobb nevű, drága időmérőknek is becsületére válna. A 45mm átmérőjű nemes acél tokba a megszokotthoz képest 180 fokkal elfordítva került beszerelésre az automata ETA Valjoux 7750 kronográf szerkezet, melyet a zafír üveg hátlapon keresztül szemlélhetünk működése közben. A szerkezet elfordítása miatt a bal oldalra átkerült korona és kezelő gombok által üresen hagyott jobb oldalon egy kiegészítő korona található, amivel a belső rámát lehet állítani.

A speciális kiadás ajánlott ára: 1.995 USD 


Victorinox Swiss Army Airboss Mach 8 Special Edition

 

Victorinox Swiss Army Airboss Mach 8 Special Edition

 

Victorinox Swiss Army Airboss Mach 8 Special Edition

Graham – Mercedes GP Silverstone Chronograph

Graham Mercedes GP Silverstone Chronograph

 

A Graham márka régóta szoros viszonyt ápol az autósport világával, aminek köszönhetően már sok szép sportos időmérő látott napvilágot. Legújabb alkotásukat az idei F1 szenonban újonc Mercedes GP csapat tiszteletére készítették el. A minden sallangtól mentes, karakteres óra 48mm átmérőjű nemes acél tokot kapott, ami a méretes nyomógombokkal együtt igen robosztus darabnak mutatkozik. A 10 bar nyomásig vízálló tokot minkét oldalán zafír üveggel szerelték. A Mercedes GP csapat színei finoman köszönnek vissza a számlapról, minimális mennyiségű pirossal vegyítve, ami igazi versenyautó belsőt kölcsönöz a látványnak. A meghajtást a Graham automata G1735 jelű (ETA Valjoux bázisra építve), 25 köves szerkezete biztosítja, 48 órás járástartalék biztosítása mellett. Az időmérő fekete karbon és  fehér számlappal is megvásárolható.

Ajánlott kiskereskedelmi ár: 6.400 CHF


Graham - Mercedes GP Silverstone Chronograph

 

Graham - Mercedes GP Silverstone Chronograph

Marvin – Malton 160 Cushion Kaki

Marvin - Malton 160 Cushion Kaki

 

Örömmel konstatálom, hogy a Jean-Daniel és Cecile Maye gondozásában 2008 elején újra életre keltett, nagy múlttal rendelkező Marvin márka egyre fényesebben kezd csillogni, és kezdi méltó helyét újra elfoglalni az órák világában. A 2008-as induló kollekciók első darabjai nagyon jó ízléssel idézték fel a márkát egykoron meghatározó arculati jegyeket és ötvözték azt a modern megmunkálási lehetőségekkel és minőséggel. Az első modellek nyílván kísérletnek is számítottak felmérendő a piac igényeit és reakcióját, hogy sikerüljön megtalálni a helyes irányt a sikeres folytatáshoz. Így kezdetnek csak néhány egyszerűbb mechanikus és valamivel több quartz modell jelentette a választékot. Pontos adatokat nem tudok, de a jelek szerint a piac visszajelzése gyors és bíztató lehetett, hiszen még 2008 decemberében bemutatták az M112 kollekciót, az ETA 2801 jelű kézi felhúzós szerkezetével szerelve, csodálatosan letisztult, klasszikus stílusban. Ez a modell nekem is azóta a szívem csücske, egyszer mindenképpen szeretnék egyet beszerezni. Természetesen a kollekció azóta bővült még új tagokkal, de most inkább legyen szó a továbbiakban a márka életében új mérföldkőnek számító 160 éves jubileumról és az erre az alkalomra bemutatott ünnepi modellről, illetve egy egész modell családról.

A Malton 160 kollekció egy újabb nagyszerű irány, ami egyedi és jellegzetes stílusával méltó módon képviseli a jövőben majd a márkát. A kollekció ékköve a jubileumi "160 Cushion Kaki" modell, melyet az 1906-ban bemutatott Malton Spéciale stílusában hívtak életre, és amire építkezik a teljes Malton kollekció is. A képeket szemlélve jól látható az elkötelezettség, hogy a megmunkálási minőség és a felhasznált anyagok kiválasztása milyen nagy figyelmet kapnak a gyártás során. Nem lehet többé kétségünk affelől, hogy egy új Marvin órát viselni jó érzés, a 160 éves tradíció továbbörökítése sikeres volt. Abban pedig bízhatunk, hogy a minőség egyre inkább emelkedni fog a jövőben tovább. Az elérhető árak érdekében az alkalmazott szerkezetek még némi kompromisszumos megoldást sejtetnek, hiszen az ETA mellett Sellita meghajtást is alkalmaznak, de ezt semmiképpen sem nevezném azért negatívumnak. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy az ETA már komoly korlátozások mellett értékesíti csak szerkezeteit a SWATCH csoporton kívülre, ami egyúttal a Sellita erősödését és minőség javulását is magával hozta. A Malton kollekció időmérőiben megtaláljuk az automata ETA 7750 kronográf, az ETA G10.211 quartz kronográf és a Ronda 713 quartz szerkezeteit egyaránt. A jubileumi "160 Cushion Kaki" modellt pedig automata Sellita SW200 jelű, 26 köves szerkezet hajtja 38 órás járástartalék képességgel. 

A jubileumi modell ára valahol 1000 és 2000 CHF között várható. Aki itthon szeretne vásárolni, érdeklődjön az Arena Plaza-ban található Újvilág Ékszer Óra boltban. Telefon: 324-7005


 

Marvin - Malton 160 Cushion Kaki

 

Marvin - Malton 160 Cushion

 

Marvin - Malton 160 Cushion

 

Marvin - Malton 160 Cushion

 

Marvin - Malton 160 Cushion

 

Marvin - Malton 160 Cushion

 

 


CLERC – Odyssey Silicium

CLERC - Odyssey Silicium

 

A technológiai innováció és az űrkutatás adta új lehetőségek tökéletes elegyét képviseli a Clerc családi manufaktúra az Odyssey Silicium modelljével. A Clerc időmérőit eddig is a 21. századi útkeresés, gondolkodásmód és stílus jellemezte, az új modell alkalmazott megoldásaival azonban végleg átléptek az új évezredbe. A C201 jelű automata szerkezet billegő és horgony szerkezete szilikonból készült, ami az élettartam és járásteljesítmény tekintetében egy óriási ugrást jelent. A megoldás nem újdonság már, hiszen több márka is alkalmazta már, de a Clerc életében és egy saját fejlesztésű szerkezetet tekintve bizony komoly előrelépés. A modell rendelkezik egy további innovációval is, ami nem más mint a koronát és nyomógombot védő egyedi fejlesztésű csúszka rendszerű szerkezet. Az időmérőnek egy nemes acélból és 5-ös erősségű titánból készült 44mm átmérőjű tokot álmodtak, belső forgatható rámával. A C201 jelű automata szerkezet 45 köves, óránként 28.800 féllengéssel működik és a dupla rugóháznak köszönhetően 6 napos járástartalékkal képes gazdálkodni. A tok 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben.

 

CLERC - Odyssey Silicium

 

CLERC - Odyssey Silicium

BULOVA – Accutron Spaceview 50th Anniversary – Limited Edition

BULOVA - Accutron Spaceview 50th Anniversary - Limited Edition

 

 

 

Hihetetlen belegondolni abba, hogy bizony a híres Accutron Spaceview kollekció immáron 50. évfordulóját ünnepli az első bemutatkozásának. Az egykoron a Bulova neve alatt futott Accutron "almárka" napjainkban már a Citizen tulajdonában van, akik azonban méltó módon  gondoskodtak a jeles évforduló megünnepléséről.  Mókás paradoxonnak is nevezhető a tulajdonosi helyzet, ha a múltba tekintünk és a quartz korszak beköszöntét tanulmányozzuk a svájci óragyártás relációjában, de ne legyünk ünneprontók, inkább csak örüljünk a méltó módon ünnepelt jubileumi gyümölcsnek. Annak idején többféle Spaceview modell is napvilágot látott a kollekció életében, azonban mindegyik ugyanazal a hangvillás elektromos szerkezet (Bulova 214) technológiával és a jellegzetes arculatú számlap felől nyitott szerkezettel készült. Az ünnepi kiadás 1000 darabos limitációban készült az ikon Spaceview 214 pontos másaként, annyi finomítással, hogy mind az 1000 db modellt teljesen kézzel szerelik össze és nagy keménységű nemes acél házat kapott amit domború zafír üveggel szerelnek. Természetesen a figyelmes gondoskodás az árcédulán is visszaköszön majd, mert egy jubileumi modell ára a szépséges csomagolással együtt bizony 4.000 USD lesz. 

 

BULOVA - Accutron Spaceview 50th Anniversary - Limited Edition

 

 

BULOVA - Accutron Spaceview 50th Anniversary - Limited Edition

JACOB & CO. – Epic II Collection

JACOB & CO. - Epic II Collection

 

A Jacob & Co. Epic II. kollekció új modellel bővült, melyet erőteljes színhasználat és markáns design jellemez. A fekete-piros és fekete-sárga kompozíciókban készített modell robosztus megjelenését a fekete nemes acél ház 47.5mm átmérőjének köszönheti, melyhez a választott színű (sárga vagy piros) cérnával varrott bőr szíj csatlakozik, és mindkét oldalán zafír üveggel szerelt. Az érdekes karakterű szénszálas kompozit számlap 6 rétegből épül fel, melyen szintén a választott szín páros köszön vissza. 

A meghajtást a Jacob & Co. automata No.10 jelű 27 köves, kronográf szerkezetére bízták, melynek járástartalék képessége 48 óra. 

MB&F – HM4 Thunderbolt

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

A hír ugyan nem friss az MB&F legújabb elképesztő instrumentumáról, azonban a hosszú kihagyás után méltatlan lenne, ha nem kerülne fel az Óra hírek oldalára is kis késéssel. Márcsak azért sem, mert különösen szívügyem az időmérők készítését 21. századi módon újraértelmező mesterek munkáit figyelemmel követni. A különleges manufaktúrát alapító Maximilan Büsser előéletéről és fiatal kora ellenére igen jelentős munkásságáról már korábban beszámoltam, így ettől most itt eltekintenék. Maradjunk csak röviden a technikai részleteknél és a látvány élvezésénél. A képeket direkt nagy felbontásban tettem fel, hogy aki el szeretne merülni a finom részletek tanulmányozásában, annak a kép minősége ne szabjon határt. A képekre kattintva a nagy méretű változat töltődik be. Azt azonban még mindenképpen kiemelném Maximilian esetében, hogy nagyon remélem, a jövőnket hamarosan olyan meghatározó, innovatívan gondolkodó és a környezetünk megóvásában komoly mértékben részes szakemberek alakítják majd, mint ő. Érdemes ezzel kapcsolatosan kicsit bővebben olvasni róla és napi gondolatairól, ugyanis nem csak a luxus termékek előállítása lebeg a szeme előtt.

Egy röpke szemelvény az elképesztő színvonalú technológiai kihívásról: a középső többszörösen ívelt, egy elemből készülő zafír üveg tok komponens elkészítése és polírozása 150 !! (igen jól írtam) órát vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy csak ennek az egy szerkezeti elemnek az elkészítése közel 4 hetet vesz igénybe, minden egyes modellnél. A titán hátlap (ha lehet annak nevezni) elkészítése mintegy 60 órás folyamat önmagában. Mindezekről Maximilan Büsser azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb mikromechanikai és technológiai kihívása volt számukra, pedig nem kezdők dolgoztak a megvalósításon. A csoda elkészítése 3 éves tervezési folyamat eredménye, és minden porcikájában egyedi megvalósítást takar. A különleges forma különleges meghajtást igényelt, így az utolsó csavarig minden komponens teljesen egyedi. 

 

Ára: 158.000.- USD

 

És akkor gyorsan még a száraz részletek:

Szerkezet

3 dimenziós kézi felhúzású mechanikus időmérő szerkezet, 100% MB&F fejlesztés és kivitelezés. Dupla rugóház párhuzamos erő elosztással, összesen 72 óra járástartalékot biztosítva. A billegő 21.600 féllengéssel, azaz 3Hz frekvencián dolgozik. Az 50 köves szerkezet maga 311 db komponensből áll.

 

Funkciók

  • Órák, percek és járástartalék kijelzés
  • Órák és percek a jobb oldali kijelzőn, járástartalék indikáció a bal oldali kijelzőn
  • Külön korona az idő beállításhoz és a szerkezet felhúzásához

 

A tok

5-ös erősségű titán és zafír üveg

54mm (széles) x 52mm (hosszú) x 24mm (magas)

65 db egyedi komponens

 

Zafír üveg

5 db zafír komponens:  2 db számlap feletti, 1 db óraház középrész a teljes keresztmetszetben, 2 db hát és előlapi ablak

 

Szíj és csat

Fekete kézi varrású borjú bőr szíj, titán és fehér arany komponensekből álló egyedi tervezésű áthajló zár, speciális önállító szíjfül az óraházon


 

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

MB&F - HM4 Thunderbolt

 

Az MB&F csapata

MB&F - a csapat

David Yurman – Classic 1957

David Yurman Classic 1957

 

Limitált kiadás: 1957 db

Nemes acél 43.5 mm átmérőjű tokba került beépítésre az automata, 40 órás járástartalékkal bíró Dubois Depraz alapokra épített szerkezet a legújabb Yurman modellben. A zafír üveggel szerelt tok 5 bar nyomásig vízálló, de inkább mondjuk csak csepp állónak. 

Mido – Ocean Star Captain IV

Mido Ocean Star Captain IV

 

A Mido 42.5mm x 12mm nemes acél tokba álmodta meg új sportos időmérőjét, melyet zafír üveggel szereltek és 20 bar nyomásig biztosít vízállóságot. A meghajtást az ETA 2836-2 jelű automata, 25 köves szerkezetésre bízták, ami 40 órán át képes járási energiát biztosítani. A tokhoz kaucsuk és nemes acél szíj egyaránt választható, ami nyílván az árra is hatással van.

Ajánlott kiskereskedelmi ár:  880 USD



 

Mido Ocean Star Captain IV

Officine Panerai – Luminor Marina China Good Fortune

Officine Panerai Luminor Marina China Good Fortune

 

Ref. PAM00366 – Special Edition for China

Óra a jószerencséhez. A Panerai úgy látszik rést érzett a csöpp kínai "terepen" és megtalálta mivel kedveskedhet az egyik legnagyobb erejű és leggyorsabban növekvő felvevő piacuk számára, elősegítve ezzel is az eladások nagyobb mértékű növekedését. Az amúgy alap típus Luminor modell apró gesztussal hírdeti a számlapján egyedi hovatartozását, ami valószínüleg jó húzás volt a tradícióikra igen büszke kínai szemléletet tekintve. Az időmérőt egyedivé varázsoló "FU" szimbólum (Jó szerencse) diszkréten a 6 órás pozíciónál mutatja magát a fekete számlapon. A modell a hagyományos Panerai jegyeket operál, így már az ismert 44mm átmérőjű polírozott nemes acél tok nem okoz különösebb feltűnést, melyet zafír üveggel szerelnek természetesen. A 30 bar nyomásig vízálló tokban a Panerai OP II jelű kézi felhúzású 17 köves szerkezete dolgozik, 50 órás járástartalékot biztosítva a teljes felhúzás esetén. A szerkezet COSC minősített kronométer.

Victorinox Swiss Army – Infantry Vintage Chrono Mechanical Silver

Victorinox Swiss Army Infantry Vintage Chrono Mechanical Silver

 

Minden ugyanaz itt is a műszaki beltartalmat tekintve, mint ez előző modelleknél, csak más a számlap színösszeállítása. A szíj ami a 44mm átmérőjű szálcsiszolt nemes acél tokhoz csatlakozik, jelen modellnél fekete varrott bőr, azonban ennél a modellnél is lehetőségünk van kaucsuk szíjat választani ízlés szerint. Szerintem mindkettővel nagyon hatásosan mutat. A tok természetesen zafír üveggel szerelt a számlap oldalon, ásványi üveggel a hátlap oldalon. A tok 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben. A meghajtást a megbízható ETA Valjoux 7750 szerkezet biztosítja itt is.

Ajánlott kiskereskedelmi ár: 1.695 USD


 

Victorinox Swiss Army - Infantry Vintage Chrono Mechanical Silver

Victorinox Swiss Army – Infantry Vintage Chrono Mechanical Olive

Victorinox Swiss Army Infantry Vintage Chrono Mechanical Olive

 

A következő családtag egy kicsit más köntösben, azonos műszaki paraméterekkel felvértezve. A 44mm szálcsiszolt nemes acél tokhoz barna, varrott bőr szíj vagy alternatív választásként kaucsuk csatlakozik. A tok a számlap oldalon zafír üveggel, a hátlapon ásványi kristály üveggel szerelt, a víznek 10 bar nyomásig képes ellenállni. A meghajtásról ETA Valjoux 7750 automata szerkezet gondoskodik, 42 órás járástartalékkal. 

Ajánlott kiskereskedelmi ára: 1.695 USD


 

Victorinox Swiss Army - Infantry Vintage Chrono Mechanical Olive