Mar
11
2010

Az Urwerk 103 nevű kollekciója idén ünnepli bemutatásának 7. évfordulóját, a jubileum ugyanakkor a kollekció megszűnését is jelenti sajnos, ugyanis többet már nem készít a manufaktúra belőle. A márkát meghatározó teljesen egyedi technológiai koncepció legendás képviselője lett a 103 modell, ami minden egyes kiadásában csak alacsony limitációban készült. A most bemutatásra kerülő két utolsó 103 modell egyike, a "Mexican Fireleg" melyet a Mexikói tüzlábú madárpók (Brachypelma boehmei) ihletett, összesen 60 darabban készül. A másik, Shining T nevű modellt a Manga filmek világa ihlette, a Shining Tears nevű SEGA játék és azonos című rajzfilm sorozat alapján, melyből összesen 33 darabot készítenek. Az órák 36mm x 50mm x 13.5mm méretű tokja acél vagy 18k arany melyet AITiN (Aluminium, Titán és Nitrit) bevonattal láttak el. A meghajtást a már jól ismert kézi felhúzású Urwerk 3.04 jelű manufaktúra szerkezet nyújtja, 36 órás járástartalékkal.




Share on Facebook
Mar
02
2010

Új számlappal és másod mutatóval készítette el az Azimuth a Spaceship modell második kiadását. A 45mm átmérőjű egyedi kialakítású, zafír üveggel szerelt nemes acél tok egy kézi húzású, Unitas 6497 jelű klasszikus szerkezetnek ad helyet, melyet ugró óra modullal egészítettek ki. A szerkezetet genfi csíkozással és kékített acél csavarokkal díszítették. A tőrnek és űrhajónak egyaránt gondolható perc mutató a lencse formájú ugró óra tárcsára ültetve járja saját útját. A kőből készült világűrt ábrázoló, kék tónusú számlapot SuperLuminova bevonattal ellátott jelzések egészítik ki.
Share on Facebook
Mar
01
2010

A Schaumburg sokoldalúságára példaként, lássunk egy másik idén bemutatásra kerülő modellt is az elegáns kategóriába nevezve. A Gnomonik Convert időmérő elkészültével egyben egy szabadalom is levédésre került, mely az órák és a percek jelzésének módját takarja. A mesterien egyszerű, letisztultan klasszikus eleganciával kivitelezett számlapon a külső skála körön az órák kijelzése a nagy mutatóhoz, a belső körön a kis mutatóhoz lett igazítva. A nagy mutató így az órákat, a kis mutató a perceket mutatja mindig nagy pontossággal. A masszív nemes acél tok 42mm átmérőjű, 12mm magas, mindkét oldalán zafír üveggel szerelt, vízállósága 5 bar nyomásig garantált. A zománcozott kerámia számlap felett kékített acél mutatók járnak körbe, melyeket egy kézi felhúzású Sellita SW07 (Unitas 6497 klón) jelű szerkezet mozgat, Nivarox 2 hajszálrúgóval, Nivaflex feszítő rúgóval, Incabloc védelemre építve. A Gnomonik Convert modell többféle szkelettált változatban, automata és kézi húzású szerkezettel szerelve egyaránt kapható lesz. A modell család belépő ára 995 €


Share on Facebook
Feb
13
2010

Elegancia és komoly teljesítmény jellemzi az Eterna új elegáns modelljét. Egy újfajta megoldásnak köszönhetően amit a márka Spherodrive-nak hív, golyós csapágyak alkalmazásával forog el a központi rugoház, és ennek köszönhetően 8 napos járástartalékot képes a szerkezet felhalmozni. A nemes acél tok 53mm x 38mm x 13mm méretekkel rendelkezik, zafír üveggel szerelt és 3 bar nyomásnak képes ellenállni. A meghajtást saját Eterna 3510 jelű kézi felhúzású, 22 köves szerkezet biztosítja.

Share on Facebook
Feb
13
2010

Limitált kiadás: platina tokkal 69 db, 18k rozé arany tokkal 68 db
Amikor Journe mester manufaktúrájából hírek érkeznek, arra mindig az egész orás szakma felkapja a fejét, és izgatottan figyeli mit alkotott ismét a nagy tudású művész. A friss hírek legújabb alkotásáról ez eddigiektől eltérő tok formával és számlap megoldással készülő modellről szólnak. A szinte teljesen "csupasz" számlap oldalon mindössze 2 pici jellegzetes Journe mutató látható, melyekből az egyik a járástartalék, a másik pedig a másodperc kijelzésért felel. Az órákat és perceket a teljes egészében látható 3 forgó számlap tárcsa jelzi ki digitálisan, melyeket a középen elhelyezett ívelt élekkel kialakított fém lemez fog egységbe, és ad nekik a pontos leolvasáshoz ablakot. A 45mm x 37.5mm méretű és 8mm magas tok platina és 18k rozé arany kivitelben készül, ami az előbbiből összesen 69 db, míg a másodikból 68 példányt jelent összesen. A meghajtást FP Journe 1509 jelű, 30 köves kézi felhúzású szerkezet biztosítja, melynek járástartaléka 40 óra.


Share on Facebook
Feb
06
2010

Limitált kiadás: 300 db
Nagyon jó lenne a szerencsés 300 között lenni, akik birtokolják majd Harry Winstonék legújabb műalkotását. A Zaliumból készült tok (a Zalium anyag a Harry Winston saját szabadalma és egy alumínium+cirkónia ötvözetet takar) a manufaktúra Project Z6 fedőnéven emlegetett új komplikációs szerkezetét rejti, mely egy kézi felhúzású 24 órás ébresztő rendszer. A felhúzó koronával állítható ébresztő a 4 órás pozíciónál látható gombbal aktiválható, melynek működését a 7-8 óra pozíciónál látható kivágáson keresztül szemlélhetjük. A két rugóházas szerkezet a felhúzásból eredő energiát kétfelé osztja, melyből az egyik az időmérő funkciókat hajtja, a másik pedig az ébresztő mechanikát táplálja. A járástartalék teljes felhúzás után 72 óra. A 340 komponensből álló, 45 köves szerkezet komplexitását mutatja, hogy összesen 18 rétegben helyezkednek el benne a parányi, finom alkatrészek. Ehhez passzol stílusosan a több rétegű számlap is kívülről szemlélve, melyen az óra, perc, kis másodperc, ébresztés és a dupla nappal/éjszaka funkciók indikátorai kaptak helyet. A Zalium tok 44mm átmérőjű és 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben.

Share on Facebook
Feb
02
2010

Elérkeztünk a sorozat "legegyszerűbb" tagjához, melyben minden egyéb komplikáció nélkül "csak" egy oszlopkerekes kronográf modul működik a hagyományos idő kijelzése mellett. A kézi felhúzású 1141 típusjelű 21 köves szerkezet óránként 18.800 féllengést végez, járástartaléka 40 óra. A 42mm átmérőjű 18k fehér arany tok szintén mindkét oldalán zafír üveggel szerelt, vízállósága 3 bar.
Share on Facebook
Feb
01
2010

Klasszikusnak tekinthető oszlopkerekes kronográf modell a Vacheron értelmezésében. A 43mm átmérőjű platina tokban a manufaktúra 1141QP típusjelű, kézi felhúzású 21 köves szerkezete dolgozik 21.000 óránkénti féllengés mellett. A 45 órás járástartalékkal rendelkező szerkezet a hagyományos idő kijelzésen túl öröknaptár, kronográf és holdfázis funkciókkal rendelkezik. A mindkét oldalán zafír üveggel szerelt tok hátlapján keresztül betekintést nyerhetünk a Vacheron csodálatosan összetett szerkezetébe.
Share on Facebook
Feb
01
2010

Collection Excellence Platine
Kézi felhúzású 2755 típusjelű, 40 köves szerkezet óránkénti 18.800 féllengéssel és 55 órás járástartalékkal. A genfi pecsétes szerkezet funkciói: óra, perc kijelzés, másodperc a tourbillon-on, öröknaptár, percismétlő, járástartalék kijelzés a szerkezet hátlapon. A 44mm átmérőjű platina tok mindkét oldalán csillanásmentes réteggel bevont zafír üveget kapott a csodálatos szerkezet zavartalan szemléléséhez.
Share on Facebook
Feb
01
2010

Limitált kiadás: 10 db - Collection Excellence Platine
Az idei SIHH kiállításon mutatja be a Vacheron Constantin a legújabb időmérőit. A Patrimony Traditionnelle modell részére a manufaktúra 2253 típusjelű 30 köves kézi felhúzású tourbillon komplikációs szerkezete biztosítja a meghajtást. A 14! napos járástartalék felhalmozására képes szerkezet további funkciói: óra, perc, másodperc kijelzés (másodperc a tourbillon-on) örök naptár, időkiegyenlítés, napkelte és naplemente idő, járástartalék kijelzés a szerkezet hátulján. A platina tok átmérője 43mm, melynek mindkét oldalán csillanásmentes zafír üvegen keresztül szemlélhető a remekmű. Vízállósága a csepmentességig terjed 30 méterre hitelesítve.


Share on Facebook
Jan
28
2010

Richard Mille legújabb high-tech csodája a Haute Horlogerie jegyében az Aerodyne Dual Timezone nevet kapta. A már szinte védjeggyé vált jól ismert formájú és 48mm x 40mm x 14mm méretű tok a manufaktúra saját RM022 típusjelű kézi felhúzású tourbillon modulos, két időzónás szerkezetének ad helyet, járástartalék és nyomaték kijelzéssel.

Share on Facebook
Jan
26
2010

Limitált kiadás: 58 db fehér arany tokkal, 58 db vörös arany tokkal
A Montblanc mikor úgy döntött, hogy a szép és exkluzív tollak mellé órákat is érdemes lenne készíteni, komolyan gondolta ennek a tervnek a megvalósítását. A kellően erős anyagi háttérnek és a luxus szegmensben szerzett pozíciójának köszönhetően adottak voltak a feltételek ahhoz, hogy jól sikerüljenek a dolgok, annak ellenére hogy egy merőben új területen kellett igazán egyedit és átütőt alkotni. Természetesen az említett háttér még közel sem jelent garanciát arra, hogy helyes irányban induljon el egy ilyen ívű vállalkozás, azonban ha megfelelő szemléletű és szaktudású emberek irányítanak jó szervezési képességekkel, akkor minden lehetséges. Nos a Montblanc vezetői komolyan és nagyban gondolkodtak, minek köszönhetően igen kurrens időmérő alkotások kerülnek ki a márka neve alatt a nyílvánosság és a szakma szeme elé, komoly elsimerések mellett.
A Villeret 1858 család a márka Haute Horlogerie kollekciója, melyben az időmérők a legmagasabb szintű szaktudást öltik tisztán mechanikus formába. A Vintage Chronograph név a számlapon szokatlanul centrálisan és spirál formában jelölt tachymeter skálával együtt az 1910 és 1930-as évek legendás Minerva kronográfjaira emlékeztet. A belső ráma indexálása, ahova hagyományosan a tachymeter skálát szokták helyezni jelen esetben a teleméter funkciónak ad helyet. A meghajtást Montblanc 16.29 jelölésű kézi felhúzós, oszlopkerekes kronográf manufaktúra szerkezet biztosítja 18.000 óránkénti féllengés számmal (2.5 Hz). A kronográfot a monopusher azaz a koronába integrált egyetlen gombbal lehet vezérelni. A 22 köves szerkezet 252 alkotóelemből áll össze, járástartaléka 55 óra.
A 43.5mm átmérőjű és 12.48mm magas óraház 18k fehér vagy vörös arany kivitelben készül, zafír üveggel szerelve a számlap felett és a csavaros hátlapon.
Share on Facebook
Jan
24
2010

Ref. IW5454
Nemes acél tok 44mm átmérővel és 10mm vastagsággal szigorúan az elegancia és visszafogottság jegyében, mely az IWC 98295 típusjelű saját kézi felhúzású 18 köves szerkezetének ad helyet. A 46 órás járástartalékkal rendelkező óramű szívét Breguet spirálra bízták a mesterek melyet nagy precízitással lehet finomhangolni. A szerkezet egyes részeit genfi csíkozással díszítették. A számlap fekete és ezüst tónusú kivitelben is készül, melyen mindig kotrasztosan az ellenkező verzió színével egyező kis másodperc gyűjtő kerül a 6 órás pozícióhoz.
Share on Facebook
Jan
21
2010

Journe mester nevét említettem pár cikkel korábban a genfi óra Grand Prix díjátadó kapcsán, ahol is Ő adta át mint 2008-as fő díjazott a 2009-es győztes A.Lange&Söhne részére a vándor trófeát. A mester munkásságáról mindig lehetne oldalakat írni, hiszen egyike a modern órás mesterség zsenieinek, az általa tervezett és készített időmérők sokszor felfoghatatlan bonyolultságúak és innovatívak a maximális hagyományörzés mellett. Az új remekmű letisztult és egyszerű funkcionalitást sugall, magán viselve az "F.P. Journe Invenit et Fecit" márkajelzés minden stílusos jegyét, ugyanakkor akik ismerik a korábbi műremek alkotásokat azok tudják hogy az egyszerűség mit jelent a mester olvasatában. A klasszikus 39mm x 9mm méretű tok az igen ritka tantalum anyagból készült és ennek köszönhető a képen is látható kékes szürke árnyalat, harmonizálva az acél kék számlappal. A különleges tokban foglal helyet a kézi húzású 1304 jelű manufaktúra szerkezet melynek alapját 18k rozé aranyból készítették el. A szerkezet teljesen felhúzott állapotától számolva 56 órára elegendő járástartalékot képes biztosítani a 21.600 óránkénti féllengésszám mellett.
Share on Facebook
Nov
19
2009

Limitált kiadás: 200 db
A Cimier kézi felhúzós időmérője Jorg Stiel a legendás svájci kapus nevével és aláírásával fémjelezve került kiadásra 200 darabos limitációban. Az egyediséget emeli az óra látványa mely köszönhető a szokatlannak mondható kígyóbőr szíjnak és a speciális megmunkálású fekete toknak, illetve a zafír üveg hátlapon keresztül látható teljesen feketített Unitas 6497 szerkezetnek. Az egyedi megjelenésű kuriózum egyáltalán nem elérhetetlen áron vásárolható meg, így aki siet még elcsíphet egyet az elérhető darabokból.
Ára: 1.560 €

Share on Facebook
Sep
10
2009

A híres Lange 31 immáron megérett a rozé arany kivitelre is, hogy a tekintélyes 46mm átmérőjű és 16mm vastag tok új fémben pompázhasson. A zafír kristály üvegekkel szerelt robosztus ékszer tok mindössze 3 Bar nyomásig nyújt védelmet a víz és nedvesség benyomulása ellen, de persze egy ilyen csodás időmérőben talán még a gazdagok sem lubickolnak. A meghajtást a meseszépen megmunkált kézi felhúzású 62 köves L034.1 Lange manufaktúra szerkezet biztosítja, melynek óránkénti féllengésszáma 21.600, járástartaléka pedig 31 !! nap (744 óra)

Share on Facebook
Aug
01
2009

Limitált kiadás: 1.500 darab nemes acél, 500 darab 18k rozé arany
A Reverso modellek egyik legfunkcionálisabb tulajdonsága az iker számlap a tok két oldalán, melyen a finom méretek ellenére így meglehetősen sok információ kijelzésére van lehetőség, és amire már csodás példákat lehetett látni a modell családban eddig is. Az ezüstözött fehér tónusú front számlapon kerül kijelzésre a referencia időzóna ideje a 6 óránál elhelyezett kis másodperccel, a dátum kijelzés pedig egy ívelt ablakban mely közrefogja a 11 és 1 óra közötti számlap területet. Átfordítva az óratokot meglátjuk a fekete színű második számlapot a maga dupla időzóna és a nappal/éjszaka kijelzéssel. A második időzóna beállítása is az egyetlen koronával történik, mégpedig a perc és dátum kijelzéstől függetlenül. A két számlap összes funkciójának meghajtását a Jaeger-LeCoultre 986 típusjelű kézi felhúzású szerkezete biztosítja.

Share on Facebook
Jul
30
2009

A Chronoswiss műhelyében született új modell az exkluzív Perpetual Calendar kollekciót bővíti egy újabb csodálatos komplikációs mechanikus alkotással. A fehér arany óraház és a fekete számlap a fekete varrott bőr szíjjal harmonikusan egészíti ki a modell családot a korábbi nemes acél és rozé aranyból készült fehér számlapos modellek mellett. Az óra funkcionális működése a Chronoswisstől megszokott legmagasabb technikai színvonalon kivitelezett komplikációs C.127 típusjelű manufaktúra szerkezet által valósul meg. Az öröknaptár rendszer "csak" önmagában 50 komponensből áll össze, melyhez hasonlóan komplex maga a 40mm átmérőjű tok is amit 36 rész épít egységbe. A 30 köves komplikált szerkezet 26.2mm átmérőjű és 5.2mm magas.
A szépségnek és precizitásnak ára van, ami egészen pontosan 34.600 USD
Share on Facebook
Jul
16
2009

Limitált kiadás: 250 darab
Gyönyörűen megmunkált nemes acél szatinált tokot kapott az új Masterpiece Lune Retrograde modell a Maurice Lacroixnál, melynek tok átmérője tekintélyes 46mm. A mindkét oldalán csilanásmentes réteggel bevont zafír üveggel szerelt modell vízállósága 100 méter. A meghajtást biztosító kézi felhúzós ML 152 szerkezet a híres Unitas szerkezet alapjaira építkezik, azonban a dominanciát a saját hozzáfejlesztések képviselik, úgy mint a holdfázis kijelzés és a teljes gátszerkezet és billegő modul felépítése. A 37 köves szerkezet óránként 18.000 féllengést végez, járástartaléka teljes húzott állapotban 42 órára elegendő. A számlapon az 1 és 3 órát közrefogó szektorban a járástartalék retrográd kijelzése látható, vele átellenben a 9 és 11 órát közrefogó szektorban pedig a dátum. Lent 6 órás pozíciónál került elhelyezésre a holdfázis kijelzés tárcsája mely integrálva lett a napokat jelző indikációkkal és mutatóval. A fantasztikusan szép számlap egyaránt képviseli a high tech design és kivitelezés minőségi szintjét és a letisztult eleganciát modern értelmezésben.


Share on Facebook
May
30
2009

Limitált kiadás: 250 darab
A szkelettálás művészete mint díszítési technika az órák világában többnyire a klasszikus vonalakhoz és formavilághoz kötődik, mely nagy mértékben emeli egy időmérő esztétikai színvonalát és annak eszmei értékét is a finom kézi megmunkálás által. Sokáig igen konkrétan behatárolható volt a stílus kategória is melyben az így megmunkált, díszített időmérők megjelentek. Az elmúlt években azonban komoly forradalom zajlik az óra iparban, ahol a gyártók eddig teljesen új és szokatlan megoldásokat párosítanak egymással, új és különleges anyagokat használnak fel annak érdekében hogy minél egyedibbet alkossanak. A történet már régen nem a pontos időmérő előállításáról szól, hanem egyféle mikro mechanikai művészeti ág kialakulásáról, melynek meglehetősen sok tehetős rajongója akad, és akik egy-egy igazán egyedi és eddig még nem látott megoldásért szinte bármilyen összeget képesek kifizetni. Az "egyszerű" rajongóknak marad csak a vizuális élmény és a tudat, hogy tudhatunk róla, csodálhatjuk. A Maurice Lacroix vezetése, mérnökei láthatóan kiváló érzéssel lovagolták meg az új szeleket, és korábbi sikeres klasszikus modelljeik közé elkezdték beékelni az új évezred technológiáját. A Masterpiece kollekció kinyitotta a kaput egy új szemlélet felé, melynek erősségéről a Memoire 1 modell bemutatása győzőtt meg nagyon sokakat. A Pontos nevű kollekció a maga végtelen letisztult, egyértelmű és funkcionális stílusával utat tör az elegancia új értelmezéséhez. A Masterpiece Le Chronographe Squelette modell beteljesíti az utat és egyértelmű jelzést ad a márkáról, annak új irányvonaláról. A nemes acél szatinált tok 45mm átmérőjű melyben természetesen zafír üvegek fekszenek. A meghajtást csodálatosan kivitelezett saját ML 106-7 típusjelű, 22 köves kézi felhúzós, oszlopkerekes, hattyú nyak szabályzós manufaktura szerkezet biztosítja. A mechanika óránkénti féllengésszáma 18.000 A/h, járástartaléka 42 óra. A szerkezet hídjai kézzel megmunkáltak és díszítettek, bevonatuk fekete arany. A szkelettált alkotások is immáron az új évezredbe léptek, megőrízve mégis a vegytiszta mechanikus úton működő finom mechanika minden varázsát és hagyománytiszteletét.



Share on Facebook