Új márka – Louis Chevrolet

Louis Chevrolet

 

Az órakészítés legendás vidékén, a Jura völgyben helyzkedik el Courgenay városka, mely otthont ad az óramárkák között újoncnak számító Louis Chevrolet manufaktúrának. Az világ egyik legismertebb gépkocsi márkája, a Chevrolet névadójának emléke előtt tisztelegve hívták életre az új óra márkát, mintegy felhívva a figyelmet arra a fontos tényre, melyet csak kevesen tudnak, Louis Chevrolet a Jura völgy szülötte. A kötődés az órákhoz ráadásul kettős, mert a szülőhely és a családi gyökerek egyaránt meghatározzák. 1878-ban La Chaux-de-Fonds-ban látta meg a napvilágot, egy órásmester fiaként. Fiatalon egy kerékpár boltban dolgozott, és mint a mechanikus szerkezetek megszállottja, mindent megtanult az anyagokról, szerszámokról és azok felhasználásáról. 1900-ban hagyta el Európát és indult el szerencsét próbálni az Egyesült Államokba, ahol előbb az akkori kor (1905) egyik legjobb autóversenyzője lett – az egyik legőrültebb és vakmerőbb – majd 1911-ben megalapította a “Chevrolet Motor Car Company of Michigan” nevű cégét.

Továbbiakban látható a nevével fémjelzett óra kollekció modelljeiből 3 darab.


Ref. 1100 – Manual Wind

Szerkezet: kézi húzású ETA – UNITAS 6497, 17 köves, 18,000 féllengéssel és 48 óra járástartalékkal.

Tok: nemes acél, 43mm átmérővel, 100m vízállósággal.

 

Chevrolet

 

Chevrolet

 

 

Ref. 2100 – GMT

Chevrolet

 

Chevrolet

 

Szerkezet: automata ETA 2892-A2 GMT modullal. A szerkezet 21 köves, járástartaléka 42 óra.

Tok: nemes acél, átmérője 43mm, vízállósága 100m. Az üveg zafír kristály, tükröződésmentes bevonattal.

 

Ref. 3100 – Chronograph

 

Chevrolet

 

Chevrolet

 

Chevrolet

 

Szerkezet: automata ETA 7750 Valjoux, 25 köves, 42 óra járástartalékkal.

Tok: nemes acél, 43mm átmérő, vízállóság 100m. Az üveg zafír kristály, tükröződésmentes bevonattal.

 

Got something to say? Go for it!