Basel – Villemont Esprit des Artisans Les Heures du Monde

Villemont Esprit des Artisans

 

A fiatal Villemont márka az idei Basel kiállításra egy immáron saját fejlesztésű és készítésű szerkezettel szerelt, csodálatos időmérőt mutatott be, melyet természetesen a márka alap filizófiájánál maradva, megint csak a nagy utazók tiszteletére készítettek el, igencsak erősen limitált darabszámban. Az új szerkezet 3 kiemelkedő funkciója teszi tökéletes világjáró időmérővé az alkotást azon kevés szerencsések számára, akik hozzájutottak (örök kérdés persze hogy ki használja ugyan ki ezen funkciókat, főleg egy vitrinbe való óránál). Elsőként említendő a 2 irányban mozgatható belső város indikációs ráma, mely újdonság a világ idő komplikációval rendelkező időmérők szegmensében. Ez az elem így gyors és egyszerű idő zóna korrekciót tesz lehetővé. Másodikként következik az a dátum modul, mely teljesen automatikusan vált az egyes idő zónák közötti átállások közben, ahogy azt az adott zóna ideje megkívánja éppen. Harmadikként pedig említendő a nappal/éjjel indikáció tárcsa a város indikációs ráma alatt, ami ugyancsak igazodva az aktuálisan beállított idő zónához, megmutatja hogy az adott városban éppen a délelőtti vagy délutáni napszak idejét látjuk. Mint komplikációs megoldás, technikailag nagyon érdekes, azonban ha jobban belegondolunk, milyen nagy világjáró ember az, aki egy idő után már azonnal fejből nem tudja megmondani hogy a következő cél állomáson a világban milyen napszak következik :)

 

A meghajtásról a VM100 típusjelű manufaktúra szerkezet gondoskodik, 44 kővel, 28,800 A/h lengésszámmal és egy iker rugó házzal rendelkezve. Funkcióit tekintve: óra, perc, másodperc, kézi dátum, nap/éj indikáció a helyi időhöz, 24 időzónára osztott, város nevekkel jelölt belső ráma a hozzá tartozó kiegészítő nap/éj indikációval. A tok 18k rozé arany kivitel, átmérője 46mm, mindkét oldalán zafír üveggel. Vízállósága 30m.

Limitáció: 28 darab

 

Got something to say? Go for it!