All posts tagged limitált kiadás

Baselworld 2010 — Chopard – L.U.C. Engine One Tourbillon

 

Chopard L.U.C. Engine One Tourbillon

 

Limitált kiadás: 150 db

A Chopard az Engine One Tourbillon megalkotásával egy megfontolt, markáns kitérővel olyan technológiai kalandra indult, melyben a klasszikus órakészítési alapelvek már csak ködös emlékeknek tűnhetnek. A teljes egészében házon belül készült, és így manufaktúra szerkezetnek szólítandó összetett mechanika ugyanazon alapelvek szerint épül fel, mint ahogyan egy autó motor is. A kézi felhúzású L.U.C. 1TRM jelű, 29 köves szerkezet finom elemeit egy tömör (motor)blokk rejti magában, melyből mint egy ágaskodó karburátor, a szépséges tourbillon szerkezet emelkedik ki a számlap felé. A számlap maga a blokk "hengerfej" fedele tulajdonképpen, melyen az előbb említett tourbillon-on és a járástartalék kijelzésére szolgáló üzemanyagszint jelzőn kívül semmi más nincs. Az indexek a 44.5mm x 35.5mm méretű titán tokra illesztett zafír üvegre lettek maratva. Az 5 bar nyomásig víznek ellenálló tok, szintén zafír hátlapján keresztül betekintést nyerhetünk a "motorba" az aknán keresztül is. A COSC kronométer tanúsítvánnyal rendelkező szerkezet járástartaléka 60 óra.

Montblanc – Timewriter 1 Metamorphosis

 

Montblanc - Timewriter 1 Metamorphosis

 

Miután 2007 decemberében először láttam képeken, majd később Baselben élőben is a Maurice Lacroix Memoire 1 időmérőjét, nehéz volt elképzelnem milyen mikro mechanikai csoda lesz a következő, ami a Memoire 1 elképesztő koncepcióját és annak megvalósítását felül tudja még múlni. Természetesen született azóta rengeteg érdekes és "hajmeresztő" megoldás, de amit most a Montblanc a Timewriter 1 modellel megalkotott, az újból töprengésre készteti az embert. Hogyan is lehetséges mindez ? Nos akkor nézzük meg alaposabban mi is áll emögött részleteiben. Szeretném azonban előrebocsátani, hogy a szöveg megfogalmazása a Montblanc marketing osztályát "dícséri" :)

A Montblanc-nak a Villeret-ben álló, teljesen felújitott gyárépület megnyitásával egyidőben zajlott évfordulós ünnepségeit követően, az Institut Minerva de Recherche en Haute Horlogerie szakértői immár csak alapfeladataikra koncentrálnak: egyrészt a valódi svájci hagyományoknak megfelelő magasszintű óraművészet megőrzésére és művelésére, másrészt pedig az óragyártás fényes jövőjét biztosítani hivatott innovativ technológiák és elképzelések kidolgozására. 

A Montblanc által alapitott Institut Minerva egyike az utolsó olyan manufaktúráknak, ahol a hagyományos órakészitési műveletek egy jó részét, azok minden finom mikromechanikai munkájával együtt, még mindig aprólékos kézi munkával végzik, mintha csak minden egyes időmérő egyedülálló műalkotásnak készülne. 
A hagyományokat óvják, ugyanakkor az órakészités állandó megújulásához és folytonos fejlődéséhez, a minőség és a kreativitás jövőbeni magas szintjének biztositásához a szüntelen innováció is elengedhetetlen. Ezen örökség jelenléte különösen tapintható az Institut Minervánál, ahol a munkatársak mindezt a napi munka részeként élik meg és lélegzik be. E törekvések legutóbbi eredményeit 2010. januárjában, a genfi Salon International de la Haute Horlogerie (SIHH) rendezvényen mutatták be, ahol a Montblanc Metamorphosis is látható volt a márka többi újdonsága mellett.


Az Institut Minerva megalapitása révén a Montblanc nemcsak hogy elkötelezte magát egy legendás hagyományokkal büszkélkedő manufaktúra életben tartása mellett, de az Institut Minerva küldetésének része a fiatal tehetségek támogatása is, akiknek ötletei a jövőben szintén az órakészités művészetét fogják majd gazdagitani, innovativ szellemiségük és dinamizmusuk révén azt új életre kelteni.
E cél szellemében a Montblanc útjára inditotta a "TimeWriter" koncepciót, amelynek keretében a cég nagy ötletekkel felvértezett, független órakészitővé válni kivánó önálló alkotók projektjeit tervezi bemutatni. Előreláthatólag kétévente kerül majd sor egy-egy bemutatóra. Az olyan összetett iparágak, mint például az órakészités, sokszor a fiatal vállalkozók önálló erejét jóval meghaladó beruházásokat kivánnak meg, igy az Institut Minerván keresztül a Montblanc tulajdonképpen az ambiciózus fiatalok vállalkozásának beinditásához is segitséget nyújt, úgy szellemi, mint anyagi értelemben. Most, két évvel az Institut Minerva megalapitása után, az első kiemelkedő projekt máris készen áll a bemutatásra.

 

Montblanc - Timewriter 1 Metamorphosis

 

TimeWriter 1 Metamorphosis -
az óra, amelynek két arca és két funkciója van.

Az Institut Minerva alapitói tanácsa szem előtt tartva a fent leírtakat, két ifjú óraszakértő, Johnny Girardin és Franck Orny ötletét találta a leginkább magával ragadónak: a páros egy kétarcú karórát álmodott meg. Egy több funkciót két számlapra leosztó óra természetesen még nem lenne újdonság, olyan órát azonban, amely a Metamorphosishoz hasonlatos módon alakitja át magát, még senki se láthatott. Egy csúszka fel-, illetve lecsúsztatásával az időmérő egy órát, percet és másodpercet kijelző karórából kronográffá alakul, vagy éppen forditva. Annak érdekében, hogy ez a metamorfózis teljesen mechanikus úton mehessen végbe, Johnny Girardinnek és Franck Ornynak minden órakészitői tudományát latba kellett vetnie, és az automaták tervezésének művészetéből kellett ötleteket kölcsönözniük – mely mesterség, akárcsak az órakészités, régóta Svájc erősségei közé tartozik. A hagyomány és innováció tökéletes ötvözetét megtestesitő átalakitó mechanizmus a kitűnő, kézzel készitett MBM 16.29 jelű Montblanc kronográf szerkezetre építkezik.

A polgári idő arca

A szemlélő az átalakulás előtt egy nagy, könnycsepp-alakú házat láthat, amely szokatlan módon jeleniti meg a hagyományos időkijelzést, amit "polgári idő"-nek is hivunk. A 12. óra helyét egy egyetlen óramutatóval és római számokkal ellátott al-számlap foglalja el, mig a 8-as és a 4-es közötti ívet egy a főszámlap középpontja körül ellentétes irányba mozgó percmutató járja be. Ugyanezen tengely körül jár a nagy másodperc mutató, ami egy perc alatt egy teljes kört tesz meg. A dátumkijelző 6 óránál található. Ezek a mutatók együtt jelzik ki az aktuális polgári időt és dátumot. De amint a lelkes órarajongó elmozditja a ház bal oldalán található csúszkát a 10-estől a 8-ashoz, e rendkivüli időmérő szerkezet egy körülbelül 15 másodperces metamorfózist követően kronográffá alakul át.

 

Montblanc Timewriter 1 Metamorphosis

 

Az átalakulás

Akárcsak a szinpadon két jelenet között, eme óra számlapján is meghökkentően gyors változás megy végbe a metamorfózis során. Az óra előlapjának alsó feléből négy szárny nyilik ki, csúszik egymás alá, majd tűnik el jobbra és balra a számlap közepe alá. Hasonló folyamat megy végbe a 12 óránál található órakijelző számlapnál lévő két szárny esetében is. Miután az összes szárny kinyilt, 6 óránál egy al-számlap emelkedik fel, az előbújó lemezen található rekesz pedig "elnyeli" a dátumkijelzőt. Ez az újonnan feltűnt forgó lemez a kronográf percszámlálója. E teljesen mechanikus, felvonó-hatást keltő mozgás minden bizonnyal elismerést vált majd ki minden órarajongóból, aki csak szemtanúja lesz a folyamatnak.

 

 

A rövid időtartamok mérésének arca

A mechanikus időmérés e mesterműve a metamorfózist követően azt az arcát mutatja, amelyet kizárólagosan a kronográf funkciónak szenteltek. A polgári idő arcának megjelenése, a maga római számaival és klasszikus fekete-ezüst szinösszeállitásával, inkább konzervativan elegáns volt; a kronográf számlapja azonban, az átalakulást követően, már arab számokat használ és piros részletekkel emeli ki e rövid időtartamok mérésére szolgáló műszer sportos vonásait. Az órákat továbbra is a 12 óránál lévő al-számlapon mutatja, és a visszafelé haladó perckijelzés is középen található még mindig. Ám a folytonos haladású másodpercmutató a kronográf fő mutatójává lépett elő, a 6 óránál előbukkant forgó számlap pedig egy egészen különleges részinformációt mutat: az eltelt percek számát jelzi ki 01 és 31 között. A számlap középvonalában lévő mozdulatlan index pedig arról tájékoztat, hogy éppen melyik perc számlálása folyik. Az ok, amiért e skála csak 31 percet ölel fel, nem holmi műszaki korlát, sokkal inkább az, hogy az alkotók valamilyen módon utalni kivántak arra, hogy ehelyütt bizony akár a dátumkijelzőt is láthatnánk. E kiemelkedő időmérő jövőbeni büszke tulajdonosa kétségtelenül értékelni fogja e finom részleteket, különösen annak tudatában, hogy e két kijelzés mechanikailag egymástól tökéletesen függetlenül működik. Mig az eltelt perceket jelző számlap folytonosan forog, a dátumkijelző "fél-folytonos" mozgást végez.

A mikromechanika teljesen új arca

Mikor viselője megadja a jelet az átalakulásra, rengeteg esemény indul be egyszerre a Metamorphosisban. A koreográfiát előadó mechanizmus olyannyira újszerű és innovativ, hogy már a szabadalmaztatása is megkezdődött. Tulajdonképpen fogaskerekek és fogasrúdak olyan "élő szervezetéről" beszélhetünk, amely beépitett átalakitó funkciója révén a folyamatot vezérlő excentereket is hajtja; felváltva nyit és zár tiz vékony kis szárnyat, megmutatva, illetve elrejtve ezzel a "szinpadot"; szabályozza az átalakulás sebességét; az átalakitás befejeztével pedig leállitja az összes részegységet. És mindez egy alig 4,3 mm vastag, 80 alkatrészből álló szerkezetben történik. E mechanikai mikrokozmosz megálmodóit az is igen komoly kihivás elé állitotta, hogy az átalakitó mechanizmus minden egyes darabját – köztük egy külön rugóházzal, egy centrifugális erő határolóval és számos, korábban sehol sem használt parányi alkatrésszel – összehangolják az MBM 16.29 már létező szerkezetével. Bár a kronográfnak a hid oldalán található mechanizmusa jórészt változatlan maradt, az eltelt percek kijelzését teljesen át kellett dolgozni, hogy elfoglalhassa új helyét 6 óránál. A hagyományosan V-alakú kronográf hidat elhagyták. A teljes Metamorphosis komplikáció 315 különálló alkatrészből áll össze – ezek működnek együtt az MBM 16.29 alap szerkezet további 252 alkatrészével. Ez pedig mindösszesen 567 alkatrészt tesz ki, ami a Montblanc Metamorphosist napjaink legössszetettebb órái közé emeli.

Akárcsak a Montblanc Villeret 1858 sorozatának többi darabjánál, itt sem kell külön kiemelni, hogy mind az 567 alkatrész tökéletesen megfelel azoknak a minőségi és esztétikai elvárásoknak, illetve az elsősorban kézi munkára hagyatkozó összeszerelés követelményének, melyek az évszázados svájci órakészitési hagyományokat minden mástól megkülönböztetik. Az óramű egy könnycsepp-alakú arany házban kapott helyet, mely kialakitásában a Montblanc Villeret 1858 kollekciójának Grand Tourbillon Heures Mystérieuses darabjára emlékeztet.

A Montblanc Metamorphosis mindössze 28 példányban készült, műszaki újitásai, melyek a két órakészitő, Johnny Girardin és Franck Orny szellemi tulajdonában maradnak, a közelmúltban alapitott Télôs Watch SA órakészitő cég történetének igen fontos fejezetét fogják alkotni. A céget ugyanis a két innovatőr vezeti, ezen a csatornán keresztül tudják a piacra vinni ötleteiket és szakértelmüket. Első művük – a Metamorphosis – megalkotásához a Montblanc az Institut Minerva révén az összes szükséges fejlesztési és műszaki erőforrást rendelkezésükre bocsátotta, és a két fiatal üzletember ambiciózus projektjeinek megvalósitásához elengedhetetlen anyagi, morális és adminisztrativ támogatást is meg fogja adni, hogy később saját cégük, a Télôs Watch SA keretein belül folytathassák tevékenységüket. Most pedig, hogy e projekt eltérithetetlenül elérte a genfi nyilvános bemutatót, az Institut Minerva szakértőinek figyelme immár a következő támogató projektre irányul, melyet a soron következő 18 hónap alatt szeretnének megvalósitani – hiszen a fejlődés soha nem állhat meg.

A Montblanc Metamorphosis alkotói

Johnny Girardin (kar)órákra szakosodott óramű-konstruktőr és mérnök, számos elismert manufaktúrának dolgozott már. Legutóbb betöltött állásában az innovativ projektekért felelt. Franck Orny pedig óragyártásra szakosodott mérnök-konstruktőr, aki korábban a világ legnagyobb gyártójának egyes önálló termelési részlegeit vezette, illetve egy olyan manufaktúra termelését is irányitotta, amely az elmúlt években szokatlan és elegáns komplikációival hivta fel magára a figyelmet. E két óraszakértő a Montblanc Metamorphosis megalkotása során olyan ötleteket dolgozott ki, melyek révén a Minerva chronograph calibra 16.29 alapjaira épitkezve olyasvalamit hozhattak létre, amit ebben a formában soha eddig nem látott a világ.

 

Johnny Girardin and Franck Orny - Montblanc Metamorphosis

 

Az ihlet az alkotók gyermekeitől jött, akik nagyon kedvelik a "Transformers" nevű játékokat – az emberszerű alakból autóvá, repülővé és más tárgyakká alakulni képes robotokat. Miért is ne csinálhatnának egy hasonló karórát, a felnőttek játékos énjének kedvében járva? A kérdésre a választ a Metamorphosist eredményező projekt jelentette. Miután az Institut Minerva jóváhagyta a projektet, a Montblanc Johnny Girardin és Franck Orny rendelkezésére bocsátotta a manufaktúra anyagi, pénzügyi, órakészitői és műszaki erőforrásait, annak érdekében, hogy a Montblanc Metamorphosishoz szükséges alkatrészeket és funkcionális darabokat megtervezhessék és elkészithessék, és hogy a szükséges gyártási folyamatokat is kidolgozhassák és megvalósithassák. A Metamorphosis órák a manufaktúra villeret-i bemutatótermében készülnek majd, aholis az alkotók ötletei az Institut Minerva tapasztalt órakészitő mestereinek szaktudása révén kelnek majd életre. A munka rendkivüli eredménye pedig kétségtelenül számos szakértő nézőt vonzott a 2010-es SIHH kiállításra, ahol megtekinthették e korábban sohasem látott átalakulást. Végül pedig lesz huszonnyolc szerencsés órarajongó, akik részesülhetnek a Montblanc Metamorphosis viselésének privilégiumában, akiknek kedvük szerint, bármelyik pillanatban lehetőségük lesz megmutatni e kiemelkedő óra egyik vagy másik arcát.

 

 

 

 

Baselworld 2010 — Eberhard & Co. – Tazio Nuvolari Grand Prix en Or Chronograph

 

Eberhard Tazio Nuvolari Grand Prix en Or Chronograph

 

Limitált kiadás: 123 db

Egy autó és motor versenyző legenda, Tazio Nuvolari emlékének tiszteletére készítette el az Eberhard 123 darabos limitációban, egyik új bemutatandó modelljét. A 18k rozé arany 43mm átmérőjű tokban automata ETA Valjoux 7750 jelű kronográf teljesít. A tok külső rámája kerámiából, a számlap 9k "fekete" aranyból készül.

 

 

Eberhard - Tazio Nuvolari Grand Prix en Or Chronograph

 

 

 

Baselworld 2010 — Oris – Oscar Peterson

 

Oris Oscar Peterson

 

Limitált kiadás: 1.925 db

Az Oris kötődése a kultúrához közismert, hiszem korábban már több limitált kiadású modellt készített tisztelgésül híres, többnyire a jazz műfajból ismert zseniális zenésznek. Andy Sheppard, McCoy Tyner, Linonel Hampton, Miles Davis, Duke Ellington, Dizzy Gillespie a teljesség igénye nélkül, akik tiszteletére már kollekció született. Most Oscar Peterson jazz zongorista zseni az akinek a márka emléket állítva egy a nevét és aláírását viselő időmérővel tiszteleg, melyet 1.925 (Oscar Peterson születési éve) példányra limitált szériában adnak ki. A bakelit lemez hatású fekete számlapon az órákat, zongora billentyűt mintázó 12 applikált index jelöli, melyek alatt a belső rámán római számok is feltűnnek. A nyolc órás index kitűnik társai közül, hiszen rozé aranyból készült, finoman utalva ezzel Oscar Peterson 7 db Grammy díjára, amit karrierje során elnyert. A művész úr közismerten órakedvelő hírében állt, kedvencei a római számokkal díszített számlapok voltak.

Az óra politúrozott fa dísz dobozban kerül a tulajdonosához, egy tanúsítvány és egy DVD társaságában.

Baselworld 2010 -- Oris - Oscar Peterson

 

Baselworld 2010 — Porsche Design – Heritage P6530

 

Porsche Design Heritage P6530

 

Limitált kiadás: 911 db

Immáron 30 éve annak, hogy a Porsche Design egy kisebb forradalmat indított el azzal, hogy elkészítette az első mechanikus kronográfot, melynek tokja és szíja egyaránt teljesen titánból készült. Ennek a jelentős fordulópontnak az emlékére idén újra kiadásra kerül a modell, limitált szériában, díszdobozban. A 44mm átmérőjű tok csillanásmentes zafír üveggel szerelt, vízállósága mindössze 60 méterig szavatolt. A meghajtásról egy igazi klasszikus automata, az ETA Valjoux 7750 kronográf gondoskodik, 48 órás járástartalékkal.

 

Porsche Design - Heritage P6530

 

Baselworld 2010 – Ateliers deMonaco – Carré d’ ‘Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Limitált kiadás: 8 db

Az Ateliers deMonaco manufaktúra különleges helyzetéről a Haute Horlogerie világában, egy korábbi cikkben már írtam pár sort. A fiatal manufaktúra legújabb, Carré d’ ‘Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute névre keresztelt modelljének bemutatásáról szóló híradás a márka életében fontos mérföldkövet jelent, ugyanis egy teljes mértékben házon belül fejlesztett és készített komplikációról és a köré épített időmérőről szól. A TB-RM1 kódnéven bemutatott komplikáció elkészítésével a manufaktúra egy olyan, szűk körű elit "klub" tagja lett, akik egyedüliként képesek arra, hogy házon belül tervezzenek meg és készítsenek el hasonló bonyolultságú szerkezeteket.

A kézi felhúzású Grand Tourbillon Repetition Minute TB-RM1 szerkezet a szerencsés tulajdonost kívánságra órás, negyedes és percenkénti harangjáték ütésekkel kápráztatja el, jelezvén az aktuális időt. A csodálatos komplikáció egy 46mm x 50mm széles és 16mm magas arany tokban foglal helyet, mely önmagában 55 különböző komponensből áll össze. Az arany tok magját titán elemek alkotják, melyek a lekerekített éleknél kellemesen kontrasztosan adnak jelzést magukról.

A remekműből mindössze 8 db készül és kerül értékesítésre egy speciális dobozban, mely természetes rezonátorként képes az óra harangjátékát felerősíteni.

 

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Ateliers deMonaco - Carré d' 'Or Squelette Grand Tourbillon Répétition Minute

 

Basel 2010 — Harry Winston – Project Z6

 

Harry Winston Project Z6

 

Limitált kiadás: 300 db

Nagyon jó lenne a szerencsés 300 között lenni, akik birtokolják majd Harry Winstonék legújabb műalkotását. A Zaliumból készült tok (a Zalium anyag a Harry Winston saját szabadalma és egy alumínium+cirkónia ötvözetet takar) a manufaktúra Project Z6 fedőnéven emlegetett új komplikációs szerkezetét rejti, mely egy kézi felhúzású 24 órás ébresztő rendszer. A felhúzó koronával állítható ébresztő a 4 órás pozíciónál látható gombbal aktiválható, melynek működését a 7-8 óra pozíciónál látható kivágáson keresztül szemlélhetjük. A két rugóházas szerkezet a felhúzásból eredő energiát kétfelé osztja, melyből az egyik az időmérő funkciókat hajtja, a másik pedig az ébresztő mechanikát táplálja. A járástartalék teljes felhúzás után 72 óra. A 340 komponensből álló, 45 köves szerkezet komplexitását mutatja, hogy összesen 18 rétegben helyezkednek el benne a parányi, finom alkatrészek. Ehhez passzol stílusosan a több rétegű számlap is kívülről szemlélve, melyen az óra, perc, kis másodperc, ébresztés és a dupla nappal/éjszaka funkciók indikátorai kaptak helyet. A Zalium tok 44mm átmérőjű és 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben.

 

 

Harry Winston Project Z6

 

 

Basel 2010 — Zenith – Elite 681 Ultra Thin

 

Zenith - Elite 681 Ultra Thin

 

Legacy Zenith Classical Collection

Mondjam, hogy micsoda klasszikus ? Nem mondom, mert már közhelyes lenne :) A sok bonyolult csoda mechanika mellett sorban jelennek meg a legnagyobbak (márkák) a végtelenül leegyszerűsített, teljes mértékben csak az alap funkciókra fókuszáló időmérőkkel. Végül is mi kell ennél több ? Mindent tud amit egy órának tudnia kell. No persze ez természetesen mindig ízlés kérdése. A Zenith beszédes nevet választott a kollekciónak, aminek családtagja az Elite 681 Ultra Thin modell, nincs mit elemezni rajta. A 128 darab alkotóelemből álló Elite 681 automata szerkezet, amely a meghajtást nyújtja, 27 köves, billegő kerekének féllengésszáma óránként 28.800, járástartaléka 50 óra. A felhúzást volfram karbid ötvözetből készített rotor biztosítja. A számlapok többféle variációban készülnek, úgymint ezüst, fekete, pala szürke Sunray vagy fehér lakk. Létezik továbbá limitált széria is a modellből, melynek számlapjai szintén többfélék és más-más darabszámban készültek. A Brown Sunray nevű számlappal 250 db, Silver Sunray – gyémánt óra jelölő indexekkel – 100 db, Black Sunray – gyémánt óra jelölő indexekkel – 100 db. A 18k rozé arany tok 40mm széles és 7.6mm magas, kerekített élű zafír üveggel szerelve a számlap oldalon, hagyományosan illesztve pedig a hátlapon.

 

 

Zenith - Elite 681 Ultra Thin

 

 

Hublot – Aero Bang Drive ACF

 

Hublot Aero Bang Drive ACF

 

Limitált kiadás: 250 db

Egy-egy korábbi hírt még be kell passzintanom az egészen friss, Baselworld előzetesek közé, pótolandó a november-decemberi nagy pangást a rendszerben. Novemberi hír így még az Hublot Aero Bang Drive ACF modell bejelntése, ami a márka egy újabb különleges, limitált példánya. A fekete mikroszemcsés kerámia tok 44.5mm átmérővel rendelkezik, melyet csillanásmentesített zafír üveggel szereltek. A maximum 10 bar nyomásnak ellenálló tok a kerámia mellett még titán és kompozit műgyanta elemeket kapott. A meghajtásról automata HUB4200 típusjelű, 27 köves szerkezet gondoskodik 42 órás járástartalékot biztosítva. A modern stílusban szkelettált számlap alatt dolgozó kronográf szerkezetet, fekete PVD bevonatolt volfram karbid rotor húzza fel. A fekete számlapot ródiumozott, aplikált indexek és mutatók színesítik, melyek kék színű Superluminova betétet kaptak.

Basel 2010 — Alpina – 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT

 

Alpina 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT

 

Limitált kiadás: 158 db

Ref. AL-750LBR5FBAR6

Az Alpina mint elkötelezett híve az autó sportnak, idén is időmérő partnereként szerepelt a Sebring pályának az ott megrendezett 12 órás versenyen. Ennek alkalmából kis adnak egy limitált szériát a Basel kiállításra időzítve. A nemes acél, fekete PVD bevonatolt tok 47mm átmérőjű és a márka korábbi jellegzetes Avalanche modelljeinek formavilágától eltérően, inkább a hagyományos kerek vonalvezetés jellemzi. A meghajtásról automata AL-750 típusjelű (ETA Valjoux 7750 bázis szerkezet), GMT komplikációval kiegészített szerkezet gondoskodik. A szerkezet fekete genfi csíkozással díszített mutatós felhúzó rotorja a zafír üveg hátlapon keresztül csodálható meg. A 158 db modell fekete lakkozott fa dísz dobozokban kerül a boldog tulajdonosokhoz, melynek tetejét bőr bevonat díszíti a pálya nyomvonalának mintájával. A belül piros bőrrel bevont doboz, gravírozott alumínium táblán jelzi az adott modell limitációs sorszámát.

http://www.orahirek.hu/wp-content/uploads/alpinagmt1.JPG

 

http://www.orahirek.hu/wp-content/uploads/alpinagmt2.JPG

 

 

Vacheron Constantin – Patrimony Traditionnelle Calibre 2253

 

Vacheron Constantin Patrimony Traditionnelle Calibre 2253

 

Limitált kiadás: 10 db – Collection Excellence Platine

Az idei SIHH kiállításon mutatja be a Vacheron Constantin a legújabb időmérőit. A Patrimony Traditionnelle modell részére a manufaktúra 2253 típusjelű 30 köves kézi felhúzású tourbillon komplikációs szerkezete biztosítja a meghajtást. A 14! napos járástartalék felhalmozására képes szerkezet további funkciói: óra, perc, másodperc kijelzés (másodperc a tourbillon-on) örök naptár, időkiegyenlítés, napkelte és naplemente idő, járástartalék kijelzés a szerkezet hátulján. A platina tok átmérője 43mm, melynek mindkét oldalán csillanásmentes zafír üvegen keresztül szemlélhető a remekmű. Vízállósága a csepmentességig terjed 30 méterre hitelesítve.

 

 

Vacheron Constantin - Patrimony Traditionnelle Calibre 2253

 

Vacheron Constantin - Calibre 2253

 

Hublot – Gold King Power Tourbillon GMT

 

Hublot Gold King Power Tourbillon GMT

 

Limitált kiadás: 28 db

Elkészült az Hublot első olyan tourbillon komplikációs modellje, melyet GMT és retrográd dátum modulal kombináltak. A 2 órás pozíciónál látható 24 órás segéd számlapon leolvasható a beállított mindenkori 2. időzóna, a 9 órás pozíciónál elhelyezett retrográd skálán pedig a dátum. Az egyedi időmérő további különlegessége az első pillantásra szembetűnő arany mennyisége, ami nem csak a tokról, hanem a számlapon belül láthatóan szinte mindenről visszaköszön. Az hogy ilyen mértékben és ennyi funkcióban alkalmazni tudták ezt az amúgy lágy fémet, az egy speciális ötvözési technológia eredménye és aminek a nevét is köszönheti a modell: King Gold
Az ötvözés során az egyik meghatározó komponens a platina volt, melyet 5% arányban alkalmaztak. Ennek a speciális ötvözetnek köszönhető, hogy az anyag hosszú távon ellenálló, nehezen karcolódik és a ragyogó arany tónusát hosszú távon megörzi, a szerkezeten belül pedig képes biztosítani az elvárt stabilitást.

A 48mm átmérőjű tok külső rámája kerámiából készül, melyet fekete kaucsukkal vontak be és 6 db jellegzetes H formájú csavar rögzíti. A mindkét oldalán csillanásmentes réteggel bevont zafír üveggel szerelt tok 10 bar nyomásig ellenálló a vízzel szemben, ami egy ilyen egyedi, komplikációs órától nagyon szép teljesítmény. Bár kizárt hogy ebből a 28 darabból ami készült belőle, valaha is bármelyik szembesülne ezzel a körülménnyel. A meghajtást HUB6121 Tourbillion GMT Retrograde Date típúsú szerkezet nyújtja, melynek járástartaléka 90 óra. A számlap indikációk és a mutatók fekete Superluminova betétet kaptak a gyenge fényviszonyok melletti jobb leolvashatóság érdekében.

 

Montblanc – Villeret ExoTourbillon Chronograph

 

Montblanc Villeret ExoTourbillon Chronograph

 

Limitált kiadás: 8 db

A Villeret kollekció ékköve az ExoTourbillon névre keresztelt modell. A mindössze 8 példányban elkészített műalkotás 47mm átmérőjű tokja 18k fehér arany és platina kivitelben is készült. A számlapon centrális az óra perc és kronográf másodperc mutatója, segéd számlapon 9 óránál az idő másodperc kijelzése, 4 óránál a második időzóna éjjel/nappal indikációja, 3 óránál a kronográf 30 perces gyüjtője. 12 óránál a fél számlapot elfoglaló hatalmas tourbillon szerkezet látható, ám szokatlan és egyedi módon a billegő kerék a tourbillon kalitkán kívül helyezkedik el, ami lehetőséget adott a nagyobb méret használatára. Az eddig még soha nem alkalmazott tourbillon megoldás ihlette az "EXO" görög jelző használatát melynek jelentése "valamin kívül".

A. Lange & Sohne – 1815 Moonphase

 

A. Lange & Sohne 1815 Moonphase Homage to F. A. Lange

 

Ref. 212.050 – Limitált kiadás: 265 db

Lange műremek klasszikus méretben, melyet kézi felhúzású L943.2 típusjelű 26 köves manufaktúra szerkezet hajt 45 órás járástartalékkal. A 18k rozé arany tok 37.4mm átmérőjű és 8.9mm vastag mely a XX. század elejének általános férfi óra méretetit idézi. A nagyrészt kézzel dekorált és szerelt szerkezet természetesen minden tekintetben megfelel a Lange híresen szigorú minőség ellenőrzési rendszerének.

 

 

Omega – Central Tourbillon Co-Axial Platinum Limited Edition

 

Omega - Central Tourbillon Co-Axial Platinum

 

Limitált kiadás: 18 db

Elkezdtek potyogni a beérett gyümölcsök arról a fáról, melyet Nicolas Hayek úr (Mr. Swatch) "ültetett" akkor amikor megálljt mondott a "féktelen" ETA szerkezet eladásokra és arra kezdte inspirálni a nagy nevű márkákat (akik nem a SWATCH csoport tagjai), hogy kezdjenek saját szerkezeteket fejleszteni ahelyett, hogy csak vásárolt szerkezeteket alkalmaznak és módosítanak. A rengetet pénz amit az elmúlt 2 évtizedben a Breitling, TAG Heuer, Omega (hogy csak párat említsünk) "elszórt" reklámra a NÉV presztizsének életbentartására, önmagában már nem elég a vásárlók meggyőzésére és az eladások növeléséhez. Hayek úr hosszútávú célja az volt (mert Ő mindig így gondolkodik és teszi ezt zseniális érzékkel) hogy az egyes márkák saját maguk állítsanak elő magas szintű hozzáadott értéket saját szerkezetek alkalmazásával amivel első sorban maguknak tesznek hosszútávon jót, másodsorban pedig együtt emelik magának a "swiss made" fogalmának az utóbbi időkben kissé talán már megkopott értékét. Nos a számítások beváltak hiszen az elmúlt 4-5 év eddig talán még soha nem látott mértékű fejlődést produkált aminek köszönhetően csodálatos technológiai újításokat alkalmazó szerkezetek kerülnek a bemutatkozó órákba. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy az évente megrendezésre kerülő Basel World nemzetközi óra kiállítás folyamatos látogatottsági rekordokat döntöget ami ráadásul nem csak szakmai hanem egyre növekvő számú "civil" látogatót is takar.

Fent említettek egyik friss bizonyítéka az Omega új csodája, a Co-Axial rendszerű centrális Tourbillon komplikációval ékesített házon belül készített szerkezet melyet Biel városában az OMEGA’s Cellule Haut de Gamme (Tourbillon Atelier) nevű külön műhelyében állítanak elő. Ráadásul mindjárt egy új mércét is állítottak a remekművel, ugyanis senki ezelőtt még nem készített centrálisan elhelyezett Tourbillon komplikációt. A komplikációs modul titán kalitkája 1 perc alatt tesz egy teljes fordulatot, hogy kiegyenlítse a gravitáció okozta ráható erőket és biztosítson egyenletes és pontos járásteljesítményt. Az Omega méltán híres Co-Axial technológiájú, high-tech szkeletírozott platina alapszerkezete ad helyet a csodás mérnöki alkotásnak, melyet mindenhol kézzel felületkezelt homokfújt hatású elemek jellemeznek. Az automata szerkezet felhúzásáért felelős rotor új szemlélettel készűlt mivel nagy része zafír üvegből áll melybe bevésve hírdeti magáról limitált mivoltát és annak aktuális számozását, befejezve a 18-as számmal.Mint technológia bravúrt érdemes megemlíteni, hogy minden egyes tourbillon óra modell összeállítása és elkészítése egy adott, nagyon magasan képzett órás mesterhez kötődik aki összesen 540 órát tölt átlagosan a művelet sor teljes egészével, amiben a szkelettálás, felületkezelés, összeállítás is benne foglaltatik. Ebből fakad az a külön említésre méltó tény is, hogy minden egyes darab egyedi, csak az adott mester keze munkájához köthető, így nincs két teljesen egyforma. A művelet fontos része az is, hogy a Tourbillon modul bázisára minden mester bevési a saját nevét, mely egyértelműen azonosítja a munkáját, így amikor a 320 komponensből álló időmérő inspekcióra visszakerül a céghez, akkor az adott személy foglalkozhat csak vele, ismerve saját munkájának minden apró részletét. Az Omega 2636 típusjelű Co-Axial bázis szerkezete és a különlegesen megvalósított Tourbillon összehangolt munkájának köszönhetően az időmérő a legszigorúbb kronométer szabványoknak is megfelel. Különlegesség még magának az időnek is a kiejlzéshez alkalmazott megoldása, ugyanis hiába is keresünk hagyományos értelemben vett centrális rögzítésű mutatókat, nem fogunk találni. Az órák és percek kijelzése annak érdekében hogy a páratlan szerkezet szépségét mindig csodálni lehessen és ne takarjanak a mutatók sehol, két teljes számlap nagyságú zafír üvegre vésték fel a diszkrét jelzéseket, melyek a megfelelő irányban mutatnak, de teljes átlátást biztosítanak minden pozícióban. A másodpercek kijelzése 1 perces Tourbillon-ról lévén szó, magára a komplikációra került melynek egyik hídja formál így a többi "mutatóval" megegyező dárdahegy formát és fut körbe. A másodperc indexek magán a Tourbillon kalitka szélén lettek kialakítva, míg a képzeletbeli számlap külső ívén 12, 3 és 6 óránál láthatunk 1-1 jelzés értékű arany indexet csak a rend kedvéért. 

 

 

Omega - Central Tourbillon Co-Axial Platinum

 

 

 

Hublot – Aero Bang Drive ACF

 

Hublot Aero Bang Drive ACF

 

Limitált kiadás: 250 db

Mikroszemcsés fekete kerámia tok 44.5mm méretben titán és kompozit műgyanta betétekkel kiegészítve. A szkelettált fekete számlap ródiumozott aplikált indexei és mutatói kék luminens bevonatot kaptak. A meghajtást HUB4200 típusjelű automata 27 köves chronograph szerkezet biztosítja 42 órás járástartalék mellett. A szerkezet alaplemeze homokfújt megmunkálást és ródium réteget kapott, a felhúzó rotor fekete PVD bevonatolt wolfram-karbidból készült.

Jaeger-LeCoultre – AMVOX2 Racing Paris Chronograph

 

Jaeger-LeCoultre AMVOX2 Racing Paris Chronograph

 

Limitált kiadás: 24 db

A Jaeger AMVOX modellekről és az Aston Martin kapcsolatról korábban már írtam, így az alap koncepciót itt most nem részletezném. A Paris Chronograph modell azonban most kifejezetten a Jaeger-LeCoultre párizsi szalonjának készült maradva az igen alacsony limitációnál. A 44mm átmérőjű titán tok ad helyet a JLC 75IE típusjelű 41 köves automata kronográf manufaktúra szerkezetnek, melynek járástartaléka 65 órára elegendő, féllengésszáma pedig óránként 28.800. A szerkezet összeállítása és dekorálása teljes egészében kézzel készül.

 

Jaeger-LeCoultre AMVOX2 Racing Paris Chronograph

 

Girard-Perregaux – Tourbillon Sous Trois Ponts d?Or

 

Girard-Perregaux Tourbillon Sous Trois Ponts d’Or

 

Limitált kiadás: 50 db

A Girard-Perregaux egy külön kollekció családja a Haute Horlogerie kategóriának szentelve éli külön életét. Persze nem mintha a többi kollekció alacsonyabb színvonalat képviselne, de ott a mindennapi használat is fő szempont, míg a Haute Horlogerie inkább a mikro mechanika technológiai csúcsáról és az innovációról szól. Ennek jegyében az előd modelleket követve és azok fő jellegzetes jegyeit megtartva született meg a Tourbillon Sous Trois Ponts d’Or ékszer. A 18k rozé arany tok 41mm átmérőjű mindkét oldalán zafír üveggel szerelve, hogy gyönyörködni lehessen a csodszép szerkezet minden apró részletében. A meghajtást adó Tourbillion komplikációval épített automata 30 köves manufaktúra szerkezet a GP9600C típusjelet viseli, féllengésszáma óránként 21.600, járástartaléka 48 óra.

 

Franck Muller – A világ legkomplikáltabb órája

 

Franck Muller Aeternitas Mega 4 Grande Sonnerie Westminster Carillon

 

Limitált kiadás: 1483 db

Még 2009 novemberében zajlott le a nagy esemény Monacoban melyen a Franck Muller bemutatta az Aeternitas Mega 4 Grande Sonnerie Westminster Carillon nevű mechanikus csodáját. Az időmérő jelenleg a világ legbonyolultabb mechanikus órájának számít a nem kevesebb mint 36 különböző komplikációjával, melyből a számlapon "csak" 24-et láthatunk. A 2004 óta tartó fejlesztés eredményeképpen sikerült egy órán belül elhelyezni és összehangolni ezt a felfoghatatlan mennyíségű egyenként önmagában is bonyolult modult, hogy azok egységet alkotva együtt dolgozzanak. Mindezek mellé érdemes azonban megemlíteni hogy a Mega 4 a névben arra utal, van még ezt megelőző 3 másik modell is melyekben a Mega 4 komplikációiból kapunk különböző leosztást. A Mega 1, 2, 3 komplikációt a Mega 4 összesíti egy testben.

A főbb komplikációk a teljesség igénye nélkül: grand tourbillion, grande és petite sonnerie (óra és negyed ütők, ismétlővel), Westminster carillon (miniatűr hangjáték), split-seconds chronograph, öröknaptár retrográd dátummal 12 óránál, napok, hónapok, 24 órás nappal-éjjel indikátor, szökőév indikátor, szekuláris évek (2 óránál a vörös pont zöldre vált a szekuláris év februárjában), holdfázis, idő kiegyenlítés, 2 további időzóna.

A remekmű ára: 2.270.000 $

 

Franck Muller Aeternitas Mega 4 Grande Sonnerie Westminster Carillon

 

Franck Muller Aeternitas Mega 4 Grande Sonnerie Westminster Carillon

 

Franck Muller Aeternitas Mega 4 Grande Sonnerie Westminster Carillon

 

 

 

 

 

JeanRichard – 2TimeZones Zirconium

 

JeanRichard 2TimeZones Zirconium

 

Limitált kiadás: 249 db

Nehéz mostanában döntenie egy óra mániásnak ha minden megkötés nélkül válogathatna a felhozatalban, ugyanakkor mindig akadnak modellek melyek egyértelműen szerelembe ejtik az álmodozót. Nem titkolom én így vagyok most ezzel a JeanRichard modellel, de a kiadott darabszámot látva sajnos marad csak egy szép álom. Persze az ízlések egy nagyon szubijektív témakör, így csak a magam nevében nyilatkoztam. Semmi olyan nincs az órán első látásra amit még ne láttunk volna, de ez a Panerai féle tok forma mindig meglágyítja a szívemet. A szín tónusok tökéletesen egyedi harmóniát alkotnak, mely köszönhető a különleges anyagfelhasználásnak és ami magyarázatot ad a szűkös limitációra.

A 43mm x 13mm méretű tok cirkóniumból, a nyomógombok és a korona védő ívek titánból, a két korona pedig fekete PVD bevonatolt titánból készült. A 10 bar nyomásig ellenálló tok a márka saját JR1000 típusjelet viselő 33 köves automata szerkezetének ad helyet, melyet 2 időzónás komplikációval egészítettek ki. A szerkezet óránkénti féllengésszáma 28.800, maximális járástartaléka 48 óra. A fekete illetve ródium lemezes verziókban is készített számlap tökéletes letisztultságot mutat nagy méretű aplikált indexeivel, melyek felett az ugyancsak tekintélyes méretű de tökéletesen odaillő mutatók járnak körben, segítve a mindenkor könnyű leolvashatóságot.

Nálam telitalálat amit a képen látok.